Pesti Srácok

A horvát egészségügyi dolgozók körében még mindig nagy az oltást elutasítók aránya

A horvát egészségügyi dolgozók körében még mindig nagy az oltást elutasítók aránya

A horvát egészségügyi dolgozók körében még mindig nagy az oltást elutasítók aránya, ezért az egészségügyi kamarák, köztük az orvosi kamara kedden azt sürgette, hogy az emberek minél nagyobb számban kérjék a vakcinát – írta a Jutarnji List című horvát napilap.

Kilenc horvát egészségügyi és orvosi kamara közös közleményében azt írta: eddig a hozzájuk tartozó dolgozók ötvenhat százaléka oltatta be magát, és ez a szám napról napra növekszik. Hozzátették egyúttal: Horvátországnak csak abban az esetben sikerülhet legyőzni a járványt, ha az egészségügyi dolgozók egészségesek maradnak. Bár a védőoltás nem kötelező, és senkit sem kényszeríthetnek annak felvételére, a kamarák hangsúlyozták, hogy az orvoslás a tudományra épül, az egészségügyi döntéseket pedig tudományos tények alapján hozzák meg. A közleményben azt írták:

Horvátországban keddre 491 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 247 099-et. Egy nap alatt 12 beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5621-re emelkedett. Kórházban 785 beteget ápolnak, közülük 78-an vannak lélegeztetőgépen. Az Európában engedélyezett három oltóanyagból az országba eddig 328 ezer ampulla érkezett, ebből 262 091-et használtak fel; 199 498-an kapták meg az első dózist, 62 593-an pedig már a másodikat is. Szlovéniában keddre 740-nel 196 440-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3904-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 506-an vannak kórházban, 90-en intenzív osztályon. A mintegy kétmilliós Szlovéniában eddig a lakosság 7 százalékát oltották be a koronavírus ellen. Az első dózist 146 435-en, közülük a másodikat is 63 298-an kapták meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.