Pesti Srácok

Az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével találkozott Ferenc pápa

Az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével találkozott Ferenc pápa

Az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével, Ali asz-Szisztáni nagyajatollahhal találkozott Ferenc pápa Nedzsefben szombaton. A történelmi jelentőségű, egyórás találkozóra a kilencven éves Szisztáni szerény otthonában került sor zárt ajtók mögött. A beszélgetés egyik kiemelt témája az iraki keresztény közösség sorsa és a békés együttélés volt.

A pápát egy csoport népviseletet hordó iraki köszöntötte Szisztáni háza előtt. A béke jeléül fehér galambokat engedtek el. Szisztáni – bizalmasai szerint – ritkán vesz részt hivatalos találkozókon, és számos iraki kormányfőt utasított már vissza. Politikai körökből származó értesülések szerint a síita vezető azzal a feltétellel volt hajlandó találkozni a pápával, hogy egyetlen iraki tisztségviselő sem lehet jelen.

Szisztáni külföldi síita közösségekben is köztiszteletnek örvend, szavára sokan adnak. A visszahúzódó vallási vezető ritkán hallatja hangát, de amikor ez megtörténik, annak következményei vannak hazájában. 2014-ben például felszólította a harcképes férfiakat, hogy szálljanak szembe a fénykorában lévő Iszlám Állam dzsihadista szervezettel, amely Irak jelentős részét elfoglalta. Hívó szavára tömegesen csatlakoztak a síita milíciákhoz. 2019-ben, amikor kormányellenes tüntetések zajlottak Irakban, Szisztáni beszéde hozzájárult az akkori miniszterelnök, Ádil Abdel Mahdi lemondásához.

Ferenc pápa pénteken érkezett négynapos, történelmi jelentőségű látogatásra Irakba, ahol előtte még nem járt katolikus egyházfő. A katolikus egyházfő biztonsági és járványügyi aggodalmak ellenére látogatott a többségében síita muszlimok lakta Irakba. Évek óta tervezett útját eddig a térségben dúló konfliktusok akadályozták. A pápa a koronavírus-világjárvány miatt tizenöt hónapja nem tett apostoli látogatást egyetlen országban sem. A pápa biztonságát több ezren vigyázzák, és látogatása miatt új ellenőrzőpontokat állítottak fel az iraki fővárosban.

PestiSracok facebook image

Irakban 1947-ben közel ötmillió keresztény élt, 2003-ra számuk 1,4 millióra csökkent, majd 2015-re néhány százezerre. A most 38 millió lakosú Irakban a hivatalos adatok 590 ezerre teszik a keresztények számát, 122 katolikus plébánia működik, 19 püspök szolgál az országban.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Alessandro Di Meo

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.