Pesti Srácok

Cseh Katalint is kitiltották Kínából

null

Az EU az emberi jogok hszincsiangi megsértése miatt szankciókat vezetett be négy kínai tisztviselőre, köztük egy fontos biztonsági igazgatóra, amire Peking úgy reagált, hogy feketelistára tett EP-képviselőket a diplomáciai feszültség fokozódása miatt – írja a Reuters. A tiltólistán Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom alapító tagjának a neve is szerepel, aki Facebook-oldalán reagált a történtekre. Szerinte a kitiltás nem más, mint a munkája elismerése.

A szankciók oka, hogy az EU büntetőintézkedéseket rendelt el négy kínai tisztségviselő ellen a Hszincsiang tartományból jelentett emberi jogsértések ügyében. Kína válaszlépésként tíz személyt, köztük Reinhard Butikofer német politikust és Adrian Zenz német kutatót, valamint az európai, a holland és a belga parlament egyes tagjait, illetve négy intézményt sújtott szankciókkal. A momentumos politikus posztjából kiderül, hogy ő is beletartozik a kitiltott személyek körébe. A kínai diktatúra kitiltott Kínából” – kezdte bejegyzését Cseh Katalin a Momentum EP-képviselője.

– írja Cseh Katalin. Hozzátette, nem nézzük tétlenül, hogy a kínai vezetés lábbal tiporja az ujgur kisebbség jogait! Ez a kitiltás pedig nem más, mint a munkánk elismerése, amit – mint egy jelvényt – büszkén fogok viselni – írta Cseh Katalin.

PestiSracok facebook image

Forrás: Cseh Katalin Facebook-oldala; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még