Pesti Srácok

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kaphat Koncz Judit gyilkosa (Videó)

Vádat emeltek a 2006-ban elkövetett szentesi emberölés gyanúsítottja ellen. A 2007-ben megtalált áldozatot tavaly azonosították, a férfit az olasz hatóságok fogták el. A vád szerint az 57 éves vádlott Koncz Juditot annak szentesi otthonából hurcolta el, megölte, majd a nő holttestét a Tiszába rejtette. A vádirat szerint a vádlott és a sértett a 2000-es évek elején ismerkedett meg egymással, majd később élettársi kapcsolatot létesítettek, amelyből közös gyermekük született.

A PestiSrácok.hu korábban is foglalkozott az üggyel, miszerint Koncz Judit 2006 elején – bár tartott a vádlottól és annak reakciójától – úgy döntött, hogy elhagyja a férfit. Egy bérelt ingatlanba költözött Szentesen, és már mással tervezett közös jövőt. A vádlott látszólag elfogadta és tudomásul vette azt, hogy a sértett elhagyta, valójában azonban elhatározta, hogy elégtételt vesz a sértett által okozott sérelmei miatt és megöli a nőt, ezzel egyúttal pedig a közös gyermekük felügyeleti jogát is megszerzi magának. A férfi tudta, hogy hol lakik a sértett és így azt is, hogy az ingatlant kutyával őrzik, ezért a kutya ártalmatlanná tétele érdekében mérget szerzett be, eltervezte a sértett megölésének főbb mozzanatait, és várta az alkalmat a terv végrehajtására. A sértett 2006. július 21-én este a vádlottal közös gyermekével egyedül volt otthon. A vád szerint a férfi aznap az esti órák és másnap reggel közötti időben bement a szentesi lakóingatlan területére, az általa előzőleg beszerzett szerrel megmérgezte a házőrző kutyát, majd közös gyermeküket a házban hátrahagyva, a sértettet elhurcolta az ingatlanból – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében. Ezután a vádlott a sértettet ismeretlen helyen, olyan módon és mértékben bántalmazta, hogy annak következtében a nő életét vesztette. A vádlott a sértett holttestét ezután a Tiszába rejtette. Azért, hogy azt a látszatot keltse, hogy a sértett önként távozott az ingatlanból, a vádlott a nő biciklijét is magával vitte, majd reggel, az aznap esedékes láthatásra hivatkozással, ő maga jelent meg a sértett szüleinél azzal, hogy nem tudja elérni a nőt. A sértett édesapja átmászott a kerítésen és a házban egyedül találta a két éves gyermeket. A sértett édesapja a nő eltűnését még aznap bejelentette a rendőrségen.

A sértett holttestét 2007 nyarán megtalálta egy horgász, akkor azonban nem tudták azonosítani. A büntetőeljárás során felmerült adatok alapján, végül 2020-ban került sor a sértett azonosítására. A férfit európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el, majd az osztrák hatóságok közreműködésével 2020 júliusában szállították Magyarországra, ahol gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették. A nyomozást vele szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Osztálya folytatta le. A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Szegedi Törvényszékre, és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Az ügyről bővebben ide kattintva olvashatnak

PestiSracok facebook image

Forrás: A Fővárosi Főügyészség közleménye ; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.