Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa

Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa

Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa, a választók döntő többsége szemében a volt kormányfő személye összeforrt a kudarcos gazdaságpolitikával és a sorozatos lakossági megszorításokkal. Az ellenzéki összefogás több pártja is – így a Jobbik, a Momentum és az LMP is – kimondottan Gyurcsány Ferenccel szemben határozta meg magát az elmúlt években, a korábban követett elvek feladása akár jelentős szavazói rétegeket is eltántoríthat a közös baloldali lista támogatásától – fogalmazott Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője a Magyar Nemzet oldalán megjelenő írásában.

Az elemző rámutatott, hogy miközben hazánk az átoltottság tekintetében lakosságarányosan a második helyen áll az Európai Unióban, Gyurcsány Ferenc és szövetségesei a védekezés támogatása helyett továbbra is politikai lehetőségként tekintenek a koronavírus-járványra. Erdős Gergely szerint a Gyurcsány-lista politikai és morális szempontból is tévúton jár. Rávilágított, hogy a díszletek időnként változnak, de a balliberális tömb célja változatlan: a hatalom megszerzése, akár az emberéletek és munkahelyek veszélyeztetésének árán is. Úgy véli, a Demokratikus Koalíció és partnerei hozzáállása a járványhelyzethez több szempontból is elgondolkodtató.

– fogalmazott az elemző a Magyar Nemzet oldalán olvasható írásában. A DK előválasztási jelöltjei között olyan bukott közéleti szereplőket láthatunk, mint Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium egykori államtitkára, Arató Gergely volt oktatási és kulturális államtitkár vagy Oláh Lajos, aki 2008 és 2009 között környezetvédelmi és vízügyi, majd 2009-től 2010-ig közlekedési, hírközlési és energiaügyi államtitkár volt. Az elemző úgy véli, Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa, a választók döntő többsége szemében a volt kormányfő személye összeforrt a kudarcos gazdaságpolitikával és a sorozatos lakossági megszorításokkal. Tovább árnyalja a képet, hogy az ellenzéki összefogás több pártja is – így a Jobbik, a Momentum és az LMP is – kimondottan Gyurcsány Ferenccel szemben határozta meg magát az elmúlt években, a korábban követett elvek feladása így akár jelentős szavazói rétegeket is eltántoríthat a közös baloldali lista támogatásától. A baloldal számításai a koronavírus-járvány politikai következményeivel kapcsolatban sem igazolódtak be.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozza Erdős Gergely. A Századvég februári, ezerfős, reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 58 százaléka elégedett azzal, ahogy Magyarország kormánya a járványhelyzetet kezeli, továbbá a 62 százalékuk szerint indokolt, hogy a kormányzat az elkövetkezendő időszakban is folytassa az adók mérséklését célzó politikáját. Látható tehát, hogy a magyarok nem kívánják vissza Gyurcsány Ferenc és szövetségesei adóemelésre és egyéb megszorításokra épülő kormányzását. Az elemző szerint a baloldal hitelességi válságát csak mélyíti, hogy a valóság rendre rácáfol a balliberális erők állításaira, akik már tavaly tavasszal az egészségügy és a gazdaság összeomlását vizionálták. E körülmény megkérdőjelezheti a kormányzóképességükbe és politikai rátermettségükbe vetett hitet a saját szimpatizánsaik részéről is.

– összegez az elemző, aki szerint a járvány elleni hatékony védekezés szempontjának alárendelése a politikai játszmáknak nem hozta meg a baloldal számára a remélt népszerűség-növekedést, ami jelzi, hogy a magyarok többsége a felelőtlen politizálást – különösen járványhelyzetben – nem tartja elfogadhatónak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.