Pesti Srácok

Kin Dzsong Un húga azt üzente a Biden-kormánynak, kerüljék a balhét, ha békét akarnak Észak-Koreával

Kin Dzsong Un húga azt üzente a Biden-kormánynak, kerüljék a balhét, ha békét akarnak Észak-Koreával

Ha békét akar az új amerikai kormány, akkor kerülnie kell a balhét – jelentette ki kedden Kim Jo Dzsong, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, aki maga is magas tisztséget tölt be az országot irányító kommunista Koreai Munkapártban. A KCNA állam hírügynökség szerint a nagy befolyással rendelkező Kim Jo Dzsong mindenekelőtt az éppen folyamatban lévő amerikai-dél-koreai közös tavaszi hadgyakorlatokat kifogásolta.

A nyilatkozatot egy nappal az amerikai külügyminiszter és a védelmi tárcavezető szöuli látogatása előtt tették közzé.

– hangoztatta Kim Jo Dzsong, akit a KCNA idézett.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Kim Jo Dzsong, aki nyilatkozataiban a szöuli vezetés éles bírálójaként vált ismertté. Nagyban becsmérelte Dél-Koreát, amiért a koronavírus-járvány, valamint a belpolitikai és gazdasági nehézségek miatt számítógépes szimulációkra korlátozta a hadgyakorlatot. Kijelentette, hogy a 2018-ban fejlődésnek indult Korea-közi kapcsolatok nem térnek vissza egyhamar, és Észak-Korea résen lesz az esetleges további provokációk miatt. Közölte azt is, hogy Phenjan fontolóra veszi a kilépést a Korea-közi katonai megállapodásból, amely feszültségek enyhítését szolgálja a határon. Hozzátette, hogy a kommunista ország vezetése megvizsgálja egy sor olyan szervezet feloszlatását is, amely az együttműködés javítását szolgálja Dél-Koreával.

A Fehér Ház hétfői közlése szerint Észak-Korea eddig visszautasította az Egyesült Államok párbeszédre irányuló próbálkozásait. Az Egyesült Államok Donald Trump korábbi amerikai elnök hivatali ideje alatt látványos enyhítési politikába kezdett Észak-Koreával szemben. Trump háromszor találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, egy alkalommal az Észak- és Dél-Korea közötti panmindzsoni demilitarizált övezetben. A tárgyalások azt követően rekedtek meg, hogy nem tudtak egyezségre jutni egyebek mellett a Phenjan elleni büntetőintézkedések feloldásáról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yonhap

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.