Pesti Srácok

Kitört egy vulkán Izlandon, a főváros közelében (Videó)

Kitört egy vulkán Izlandon, a főváros közelében (Videó)

Vulkánkitörés történt az izlandi főváros, Reykjavík közelében péntek este. A mélyből feltörő láva vörösre festette az égboltot a területen, ahol az elmúlt hetekben több ezer kisebb földrengés volt. A kitörés a fővárostól 30 kilométerre délnyugatra, Fagradalsfjall hegyénél történt a Reykjanes-félszigeten. Négy órával az első kitörést követően láva borított be egy négyzetkilométernyi, mintegy kétszáz futballpályányi területet. A XII. század óta első alkalommal fordult elő vulkánkitörés a szigetnek ezen a részén.

Az elmúlt négy hétben mintegy negyvenezer földrengés sújtotta a félszigetet, ami jelentős mértékű emelkedés a 2014 óta feljegyzett 1000-3000-es átlagértékhez képest. A kitörés nem jelentett közvetlen veszélyt a közeli Grindavik településen élőkre vagy az infrastruktúrára. A helyi meteorológiai intézet kis erejűnek minősítette a természeti csapást. Ettől függetlenül egy 500-750 méter hosszúságú hasadék nyílt meg a kitörés helyén, ahol akár száz méteres lávaszökőkút is kialakulhatott – vélekedett Bjarki Friis, a meteorológiai hivatal munkatársa. A helyi polgári és katasztrófavédelmi hatóság arra kérte a kitörés helyétől keletre fekvő Thorlakshofn város lakosait, hogy maradjanak otthon, kerüljék el a vulkanikus gázokkal teli területet. Reykjavík nemzetközi repülőterét nem zárták le a kitörést követően, de minden légitársaságnak el kellett döntenie, hogy akar-e repülni vagy sem – közölte a helyi meteorológiai szolgálat.

A repülőtér érkező és induló járatokat regisztráló honlapja szerint nincs fennakadás a légi forgalomban. Nem úgy, mintegy tizenegy éve, amikor az Eyjafjallajökull vulkán kitört, és 900 ezer repülőjáratot kellett törölni, több százan pedig arra kényszerültek, hogy otthonukban maradjanak. Szakértők szerint a mostani a kitörés nem fog sok hamut vagy füstöt szórni a légkörbe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Salvatore Allegra (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?