Pesti Srácok

Már Luxemburg is Putyinnál kalapol orosz vakcináért

Már Luxemburg is Putyinnál kalapol orosz vakcináért

Az új koronavírusos fertőzés elleni küzdelemben való együttműködésről és a Szputnyik V lehetséges Luxemburgba szállításáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök a nagyhercegség miniszterelnökével, Xavier Bettellel – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

A luxemburgi kezdeményezésre létrejött kapcsolatfelvétel során a felek megemlékeztek a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 130. évfordulójáról is, és kifejezték készségüket a politikai, gazdasági és kulturális viszony fejlesztésére. Szó esett az Oroszország és az EU közötti párbeszéd jelenlegi állapotáról is.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Rijádban bejelentette, hogy tárgyalásokat folytatott a Szputnyik V szaúd-arábiai gyártásának lehetőségéről. Az oltóanyag alkalmazását szerdán Kenyában és Marokkóban is engedélyezték. Ezzel 48-ra nőtt azoknak az országoknak a száma, ahol a Szputnyik V-vel való oltást engedélyezték, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) szerint. Ezen államok összlakossága meghaladja az 1,2 milliárdot.

Eközben Oroszországban immár második napja volt 10 ezer alatt az újonnan diagnosztizált betegek száma. A szerdán közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 9079-cel – ez a legalacsonyabb szám október 1. óta –, 4 351 553-ra emelkedett. Az R-szám 0,9, a napi növekmény 0,22 százalék, az új esetek 10,7 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 315 751-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 466-tal, 90 275-re nőtt, a felépülteké pedig 13 350-nel, 3 945 527-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több, mint 113,8 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 144 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 510 534 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szputnyik/Kreml/EPA/Alekszej Nyikolszkij

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.