Pesti Srácok

Már ötven országban engedélyezték az orosz vakcina használatát

null

Namíbiában is bejegyezték, és ezzel együtt immár 50 országban engedélyezték az új koronavírus-járvány elleni Szputnyik V vakcina alkalmazását – közölte csütörtökön az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).

Az RFPI rámutatott, hogy azoknak az országoknak az összlakossága, ahol az első orosz vakcinát bejegyezték, meghaladja az 1,3 milliárdot. A TASZSZ belgrádi forrásra hivatkozva azt írta, hogy a Szputnyik V gyártása május 20-ig megkezdődik a belgrádi Torlak virológiai intézetben.

Oroszországban a csütörtökön közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 9270-nel, 4 360 823-ra emelkedett. A napi növekmény 0,21 százalékos, és már harmadik napja alatta marad a 10 ezernek. Az új esetek 11,4 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 310 556-ra csökkent, míg a halálos áldozatoké 459-tel, 90 734-re nőtt, a felépülteké pedig 14 006-tal, 3 959 533-ra emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több, mint 114,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 184 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 517 797 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Orosz egészségügyi minisztérium

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.