Pesti Srácok

Megdöbbentő tények derültek ki a Pfizer vakcinájáról

null

A British Medical Journal (BMJ) nevű brit orvosi folyóirat tegnapi cikkéből megtudhattuk, hogy hackerek a „sötét weben” (Dark Web) hozták nyilvánosságra az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) levelezését a Pfizerrel. Az EMA vizsgálata ugyanis kiderítette, hogy a hatékonysági és biztonságossági vizsgálatokban használt vakcina minősége sokkal jobb volt, mint a sorozatban gyártotté.

Egy 2020. november 23-i e-mail szerint különösen a sértetlen mRNS-molekulák – lényegében a hatóanyag – alacsony aránya volt feltűnő. Sok molekula hiányos, vagy éppen módosult állapotban került a fiolákba. A kifogástalan molekulák aránya hetvennyolcról ötvenöt százalékra csökkent. Ennek a hatása kiszámíthatatlan – írták a szakértők.

PestiSracok facebook image

Az EMA végül december 21-én engedélyezte a Pfizer/BioNTech vakcináját, azzal a megjegyzéssel, hogy a járvány körülményei között elegendően biztonságos és állandó a minőség. Nem világos, hogy az ügynökséget mivel győzték meg. Egy november 25-i, ismeretlen, USA-beli címről érkező e-mail szerint a kifogástalan RNS aránya visszament hetven-hetvenöt százalék közé.

Az EMA szerint a kiszivárgott levelezés ugyan hiteles, de az azt nyilvánosságra hozók a saját szempontjaik szerint válogattak belőlük, és címeket adtak hozzájuk. Az ügy most lehetőséget ad arra, hogy a gyártók az RNS instabilitásának problémájáról nyílt vitát folytassanak. Az összes új generációs RNS-vakcina – a Pfizeren felül például a Moderna, a CureVac gyártmányai – emiatt igényelnek komoly hűtést.

– írta a biofarmakológia professzora, Daan J. A. Crommelin egy szaklapban. Szerinte az engedélyező hatóságoknak még ki kell dolgozniuk az mRNS vakcinákra illő előírásokat. A BMJ hiába kérdezte a Pfizert, a Modernát, a CureVacot, a brit engedélyező hatóságot (MHRA) és az amerikai engedélyező hatóságot (FDA), egyik sem válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen mennyiségű sértetlen mRNS-t tartanak elfogadhatónak. Mindannyian arra hivatkoztak, hogy az adatok bizalmasak és kereskedelmi titkot képeznek.

Vessük ezt össze a magyar ellenzék és az Európai Unió illetékeseinek azzal a folyamatosan hangoztatott vádjával, hogy a kínai és az orosz vakcinákról nem tettek közzé elegendő adatot, nem elég „átláthatóak”. A helyzet az, hogy sürgős volt a vakcinák kifejlesztése, az emberiség legjobb tudósai ennyi idő alatt ennyire voltak képesek. Minden félnek ennek megfelelő szerénységet kellene tanúsítania, és be kellene látni, hogy a tudósok nem istenek, a politikusok pedig még kevésbé. Igen, a nyugati tudósok és politikusok sem azok!

Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.