Pesti Srácok

Papokat vernek és templomokat dúlnak szét a keresztényellenes aktivisták Lengyelországban

Papokat vernek és templomokat dúlnak szét a keresztényellenes aktivisták Lengyelországban

Az elmúlt időszakban elszaporodtak Lengyelországban a katolikus egyház és a templomok elleni támadások, amelyek hátterében elsősorban ateista aktivisták és „közönséges” bűnözők állnak – írja a medianarodowe.com. Mint felidézik, a templomokat egyre gyakrabban rabolják ki, rongálják meg vagy gyújtják fel az országban. Egy friss jelentés szerint pedig jelentősen visszaesett a magukat vallásosnak tartó fiatalok száma Lengyelországban.

Szerdán két részeg férfi dúlta fel, egyes hírek szerint szinte meg is semmisítette a rzeszówi műemléki védettségű templom belsejét. A Nowiny24-nek egy környékbeli lakó felidézte, hogy a templom közelében hallani lehetett, hogy odabent randalíroznak, a padok borogatásának robajára és az ablaktáblák betörésére, harangozásra figyeltek fel többen. Riasztották a plébánost, aki – mint írják – „zaklatottan” a templomba sietett. Az odabent randalírozó két fiatal a papot szóban inzultálta, majd megverte. Jelentések szerint a két férfi az oltárt is megrongálta, a templombelsőben jelentős, részben helyrehozhatatlan kár keletkezett.

Gyújtogatás

Egy héttel ezelőtt a lengyel sajtó arról számolt be, hogy egy 34 éves nő megkísérelte leégetni a lublini Szent Kereszt-templomot. A tüzet hamar eloltották, de így is jelentős kár keletkezett. Az elkövetőt letartóztatták, és több éves börtönbüntetés várhat rá – ám a lengyel bíróság nem minden esetben ítéli katolicizmus elleni támadásnak azt, amit az egyház vagy a hívők annak tartanak.

PestiSracok facebook image

Szivárványos rongálók

Felmentették például a napokban első fokon azt a három LMBTQ-aktivistát, aki a czestochowai pálos kolostorban őrzött Fekete Madonnát a homoszexuális mozgalom jelképével, szivárványszínű glóriával ábrázoló matricákat ragasztott ki egy helyi templom környékén. Az ítélettel kapcsolatban lengyel püspökök is kifejezték egyet nem értésüket. A lengyelek katolikus valláshoz való viszonya egy felmérés szerint változóban van. Noha közel 92 százalékuk katolikusnak vallja magát, az utóbbi évtizedekben felére csökkent a fiatalok körében a vallásosság.

A lengyel katolikus hírügynökség (KAI) pénteken közzétett jelentését látszik alátámasztani az az abortuszpárti tüntetéssorozat is, amely hónapok óta tematizálja a lengyel közbeszédet, és amelynek aktivistái nem egy esetben keresztény jelképeket rongáltak vagy gyaláztak meg.

Forrás: V4 Agency; Fotó: misyjne.pl

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.