Pesti Srácok

Több millió forintot csalt ki baranyai vállalkozóktól egy pécsi páros

null

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság március 20-án kiadott közleménye szerint egy Pécsett lakó román férfi és egy kozármislenyi magyar nő több millió forintot csalt ki úgy baranyai vállalkozóktól, hogy azt a látszatot keltették: hivatalos személy – adóellenőrök – megvesztegetésével a cégeik elkerülhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálatát. A rendőrség március 19-én délelőtt összehangolt rendőri akcióval fogta el a 42 éves férfit és 59 éves bűntársát a nő otthonában, így sem alkalmuk, sem idejük nem volt figyelmeztetni egymást a lebukásról.

A román gyanúsított bérszámfejtőként dolgozott egy pécsi, könyveléssel foglalkozó gazdasági társaságnál, a nő pedig ugyanennek a cégnek az egyik ügyvezetője. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a férfi rávette a nőt, hogy hivatalos személy megvesztegetésére hivatkozva pénzt csaljon ki az őket könyveléssel megbízó cégek vezetőitől azért, hogy ne induljon velük szemben adóhatósági vizsgálat.

A nő két pécsi gazdasági társaság könyvelője volt, majd azt állította a vele kapcsolatban álló ügyintézőknek, hogy egyik korábbi beszállítójukkal szemben adóhatósági eljárás indult, ezért a pénzügyőrök az ő cégeik anyagait is át fogják vizsgálni. Ezután – az adóhatóságnál lévő, jogász végzettségű kapcsolatára hivatkozva – felajánlotta, hogy elintézi azt, hogy az ügybe vétlenül belekeveredett társaságokkal szemben ne induljon vizsgálat. Ezért cserébe ötmillió forintot kért azért, hogy a pénzt továbbítja a hatóságnál dolgozó ismerősének, ő a szokásos könyvelési díjon kívül nem kért mást. Az adóellenőrös mesével több vállalkozást is lépre csaltak, a cégvezetők személyesen adták át a vesztegetésre szánt milliókat a könyvelőnek.

A Magyar Nemzet információi szerint a nyomozók az egyik olyan cég vezetőjétől szereztek tudomást a csalásról, aki nem fogadta el a vesztegetési ajánlatot. A rendőrök akkor fogták el őket, amikor a román férfi megjelent a kozármislenyi nő lakásán, hogy a jogtalan előnyért kapott pénzből átvegye az őt illető közel tízmillió forintot.

PestiSracok facebook image

A nyomozók a bűnös tevékenységből származó pénzt lefoglalták, a férfit és a nőt pedig előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tettek. A gyanúsítottak a nyomozóknak azt is elmondták, hogy nincs kapcsolatuk az adóhatóságnál, csak kitalálták az egészet, és arra számítottak, hogy a cégek meghosszabbítják a velük kötött megbízási szerződéseket. Terhükre befolyással üzérkedés, míg a jogtalan előnyért fizető vállalkozók terhére hivatali vesztegetés megalapozott gyanúját állapították meg a nyomozók. A gyanúsítottak egyelőre szabadlábon védekezhetnek; folyik a vizsgálat, lehetnek-e még olyan cégek vagy vállalkozók, akiket hasonló trükkel vert át a csaló páros. A hatóság a vesztegetésre átadott pénzt lefoglalta.

Forrás/fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.