Pesti Srácok

Varga Judit: nyílt boszorkányüldözés zajlik Magyarország és Lengyelország ellen

Varga Judit: nyílt boszorkányüldözés zajlik Magyarország és Lengyelország ellen

Teljes szintlépésnek, a jogállam minden elvének ellentmondó példátlan fellépésnek nevezte az igazságügyi miniszter csütörtök reggel a Kossuth Rádióban azt, hogy az Európai Parlament (EP) politikai nyomás alá helyezi az Európai Bizottságot és ezáltal közvetve az Európai Bíróságot. Varga Juditot a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban annak kapcsán kérdezték, hogy korábban Věra Jourová uniós biztos, majd az EP is a kondicionalitási rendelet alkalmazását sürgette, amelyet Lengyelország és Magyarország az Európai Unió Bírósága előtt támadott meg.

A miniszter teljességgel elfogadhatatlannak tartja azt, hogy Európában egy független bíróság munkájába folyamatban lévő ügyben beavatkozzanak. Kiemelte: egész Európára elemi erővel csapott le a koronavírus-járvány harmadik hulláma. Minden ország a vírus kezelésével van elfoglalva. Magyarországon is minden erőt a vírus kezelésére összpontosítanak, az egészségügyi dolgozók erőn felül teljesítenek – hangsúlyozta Varga Judit, megjegyezve: ebben a helyzetben az EP szórakozik. Kitért arra is, hogy 2010 óta folyamatos nemzetközi támadások érik a konzervatív magyar kormányt; ehhez a magyar ellenzék és annak EP-képviselői is hathatós segítséget nyújtanak. Megjegyezte, hogy tavaly nyáron történelmi mértékű megállapodás született a következő hét éves pénzügyi kerettervről, illetve a vírus okozta válságot kezelő mentőcsomagról.

– mondta a miniszter, aki példaként említette, hogy a magyar felsőoktatás is nagy fejlesztési lehetőségekhez jut.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá a miniszter, kiemelve:

Hozzáfűzte: ezen képviselők eljárásának erkölcsi megítélése a választópolgárok dolga. A miniszter azt is elmondta: egy holland képviselő szerdai nyilatkozatában elismerte, hogy a magyar és lengyel kormányokkal kapcsolatos viták nem jogi, hanem politikai jellegűek, és ezért politikai választ szorgalmazott. Varga Judit szerint ez is azt igazolja, hogy ezeknek a vitáknak semmi közük a jogállamisághoz, a jogelvekhez, az úgynevezett európai értékekhez.

– hangoztatta, hozzátéve: ennek oka, hogy a két ország a migrációval, a családpolitikával és Európa jövőjével kapcsolatban más álláspontot képvisel, mint a fősodor.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.