boszorkányüldözés
Trump jogásza szerint boszorkányüldözés folyik a volt elnök ellen
Nagyon veszélyes precedens a demokráciára nézve, mert meggyengítheti vagy akár le is rombolhatja az Egyesült Államok politikai rendszerét — jelentette ki a Magyar Nemzetnek Donald Trump exelnököt fenyegető vádemelésről Jeffrey Clark. A volt igazságügyi államtitkár a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémiájának vendége Magyarországon és azt is elárulta, hogy vállalna-e szerepet egy esetleges Trump győzelem esetén a kormányban.Adócsalás miatt büntették meg Trump cégét – A volt elnök szerint boszorkányüldözésről van szó
Donald Trump volt amerikai elnök cégét pénteken 1,6 millió dolláros (585 millió forintos) büntetéssel sújtotta egy New York-i bíróság adócsalás miatt. A volt elnök azt állítja, nem tudott arról, hogy cégének vezetői adószabályt sértettek volna. Úgy véli, boszorkányüldözésről van szó és fellebbezni fog.Már nem sokáig tud belénk kötni Brüsszel – Kénytelenek lesznek kifizetni az eddig jogtalanul visszatartott forrásokat
„Olyan választ tudunk küldeni a Bizottságnak, amelyben a Bizottság írásban tett összes javaslatával kapcsolatban közös álláspontra jutottunk, és átlátható rendszert hozunk létre az uniós pénzek felhasználására és az uniós közbeszerzések ellenőrzésére” – mondta el Gulyás Gergely a keddi, rendkívüli Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bízik benne, hogy az eljárás lezárható lesz hamarosan, és a helyreállítási alapot, valamint a hét éves költségvetést is magába foglaló megállapodás is aláírható lesz. Ez annyit jelent, hogy hazánk egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy hozzájusson a nekünk járó uniós pénzekhez. A kormány optimista: Gulyás arra számít, hogy nemsokára lezárják a hazánk ellen folytatott jogállamisági eljárást, és kifizetik a helyreállítási alap eddig visszatartott pénzeit.Varga Judit: nyílt boszorkányüldözés zajlik Magyarország és Lengyelország ellen
Teljes szintlépésnek, a jogállam minden elvének ellentmondó példátlan fellépésnek nevezte az igazságügyi miniszter csütörtök reggel a Kossuth Rádióban azt, hogy az Európai Parlament (EP) politikai nyomás alá helyezi az Európai Bizottságot és ezáltal közvetve az Európai Bíróságot. Varga Juditot a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban annak kapcsán kérdezték, hogy korábban Věra Jourová uniós biztos, majd az EP is a kondicionalitási rendelet alkalmazását sürgette, amelyet Lengyelország és Magyarország az Európai Unió Bírósága előtt támadott meg.Boszorkányüldözés és botrány a Momentum körül
Hajtóvadászatot indított a saját berkeiben a "kiszivárogtató" ellen a Momentum. A Figyelő ugyanis azt derítette ki nemrég, hogy a parlamenten kívüli párt állításaival szemben nem az Állami Számvevőszék (ÁSZ) packázik velük, hanem Fekete-Győrék ténylegesen nem tudnak elszámolni a kampányköltéseikkel.Ajánljuk még













