Pesti Srácok

A WHO vezetője is kifogásolta a vakcinák aránytalan elosztását

A WHO vezetője is kifogásolta a vakcinák aránytalan elosztását

A koronavírusi elleni vakcinák aránytalan elosztását kifogásolta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) vezető Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz pénteken. A WHO főigazgatója azt mondta: a legtöbb országnak közel sem áll rendelkezésére elegendő oltóanyag ahhoz, hogy beolthassák a veszélyeztetett csoportokat, köztük az egészségügyi dolgozókat.

Világszerte több mint 700 millió oltást adtak már be; 87 százalékát olyan országokban, amelyek magas jövedelemmel rendelkeznek, vagy a közepes jövedelmi kategória felső részébe esnek. Az alacsony jövedelmű országok részaránya mindössze 0,2 százalék.

– húzta alá sajtótájékoztatóján a tisztségviselő. A COVAX vakcinaelosztó kezdeményezés keretében eddig csaknem 38,4 millió adag vakcinát szállítottak hat kontinens 102 országába – közölte a GAVI Vakcinaszövetség és a WHO csütörtökön. A kis és közepes jövedelmű országok vakcinabeszerzését támogató COVAX keretében mindössze hat hete kezdték el szállítani az oltóanyagokat. Az a cél, hogy idén több mint kétmilliárd adag oltóanyagot eljuttassanak a kevesebb pénzügyi forrással rendelkező országoknak. A WHO főigazgatója jelezte: reméli, hogy áprilisban és májusban nagyobb lendülettel folytatódhat a kezdeményezés. Rámutatott: nem a szállítással, hanem a beszerzéssel van gond. A COVAX gerincét az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina adja, amellyel kapcsolatban azonban aggályok merültek fel, miután több olyan esetet jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. Seth Berkley, a GAVI vezérigazgatója elmondta, hogy próbálnak lecsapni minden felszabaduló oltóanyagra.

PestiSracok facebook image

– nyomatékosította.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Martial Trezzini

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.