Pesti Srácok

Az amerikai, a német és a francia külügyminiszter támogatásáról biztosítja Ukrajnát

null

Antony Blinken amerikai külügyminiszter, valamint francia és német kollégája, Jean-Yves Le Drian és Heiko Maas pénteken felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel csapatai ukrán határra vezénylésével, és támogatásáról biztosította Kijevet a Moszkvával való szembenállásában – közölte az amerikai külügyminisztérium.

Antony Blinken külön-külön egyeztetett telefonon francia és német kollégájával – közölte Ned Price, amerikai külügyi szóvivő. Price elmondta: Blinken és Le Drian "megtárgyalta, hogy Oroszországnak véget kell vetnie veszélyes és felelőtlen kijelentéseinek, a megszállva tartott Krímben és az ukrajnai határán történő csapaterősítésnek, valamint a kelet-ukrajnai frontvonal mentén elkövetett provokációknak". A francia diplomácia irányítója hangsúlyozta azt is, hogy Moszkvának magyarázatot kell adnia a csapatmozgások okaira. Egy másik telefonbeszélgetésben Blinken és Maas hangsúlyozta Ukrajna támogatásának fontosságát az "egyoldalú orosz provokációkkal szemben" a frontvonal mentén – közölte Price. A két politikus a szóvivő szerint azt is leszögezte, hogy Oroszországnak "haladéktalanul véget kell vetnie a csapaterősítésnek és a gyújtó hangnemű kijelentéseinek".

A konzultációk hírére a Reuters brit globális hírügynökség megjegyezte: a külügyminiszterek közleményei arra engednek következtetni, hogy felgyorsultak a konzultációk a NATO-szövetségesek között az orosz csapatösszevonásról és azokról a lépésekről, amelyeket az ukránok és nyugati szövetségeseik a tűzszünet oroszbarát kelet-ukrajnai lázadók általi megsértésének minősítettek. Az orosz katonai mozgások miatt elemzőkben felmerültek aggodalmak, miszerint Moszkva arra készülne, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába. A Kreml cáfolja, hogy az orosz haderő fenyegetést jelentene, de közlése szerint a katonák addig maradnak a helyükön, amíg szerinte erre szükség van.

Jen Psaki fehér házi szóvivő újságíróknak kijelentette, hogy az Egyesült Államok diplomáciai úton egyeztet Oroszországgal és más országokkal "a kelet-ukrajnai kiszélesedő orosz agresszióról, beleértve az ukrán határ menti csapatfelvonultatást is".

PestiSracok facebook image

– mondta Jen Psaki, aki részleteket nem volt hajlandó elárulni a "belső diplomáciai folyamatról".

– hívta fel a figyelmet Psaki még csütörtökön, a Krím-félsziget orosz bekebelezésének évére utalva. Nyugati becslések szerint 2014 márciusában, a kelet-ukrajnai konfliktus kiszélesedésekor, 25 30 ezer orosz katona – milicista, illetve a különleges erők tagja – állomásozott az ukrán határ mentén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster