Pesti Srácok

Az amerikaiak több mint fele szerint Kamala Harris alkalmatlan lenne elnöknek

Az amerikaiak több mint fele szerint Kamala Harris alkalmatlan lenne elnöknek

Az amerikaiak 51 százalékának kedvezőtlen véleménye van Kamala Harris alelnökről, különösen a Republikánus Párt szavazói gondolják úgy, hogy nem volna alkalmas elnöknek – állapította meg a Rasmussen közvélemény-kutató intézet a legfrissebb, telefonos és online megkérdezéssel készült, hétfőn nyilvánosságra hozott országos felmérésében.

Ezer ember véleményét kérte ki a Rasmussen intézet egy héttel ezelőtt. Kamala Harris személyéről olyanokat kérdeztek meg, akik valószínűnek mondták, hogy szavaznának, ha a kérdezés időpontjában lett volna elnökválasztás. Az 51 százalékos negatív megítélésen belül 43 százalék azoknak az aránya, akiknek nagyon rossz a véleménye Kamala Harrisről, Joe Biden alelnökéről. A magukat valószínű szavazóknak mondók 46 százalékának kedvező a véleménye Harrisről, ezen belül 28 százaléknak nagyon kedvező. Szintén 46 százalék szerint Harris alkalmas volna elnöknek, ezen belül 31 százalék szerint nagyon alkalmas volna. Éppen 50 százalék azok aránya, akik szerint nem volna alkalmas, ezen belül 41 százalék szerint egyáltalán nem volna az. Magától értetődően Harris a legkevésbé jó értékelést a republikánus szavazók körében kapta: csak 25 százalékuk szerint volna alkalmas elnöknek, míg a demokrata párti szavazók 80 százaléka szerint volna alkalmas. Az egyik nagy párthoz sem kötődő szavazók 36 százaléka mondta, hogy alkalmas volna.

Kamala Harrisnek, mint alelnöknek a megítélése rosszabb, mint amilyen Mike Pence volt alelnöké volt négy évvel ezelőtt. 2017 áprilisában a valószínű szavazók 63 százaléka találta alkalmasnak Pence-t alelnöknek – a republikánusok 86 százaléka, a demokraták 40 százaléka, és a nagy pártokhoz nem kötődők 65 százaléka, pedig a tavaly októberi alelnökjelölti tévévita után többen találták alkalmasnak a feladatra Harrist, mint Pence-t.

A Rasmussen egy másik, szintén hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredménye szerint a valószínű szavazók 39 százaléka gondolja úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok. A felmérést az április 22-ével végződött héten végezték el. Egy héttel korábban ez az arány 40 százalék volt. A megkérdezettek 55 százaléka gondolja úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok az országban, ami változatlan arány az egy héttel korábbihoz képest. Egy évvel ezelőtt a megkérdezettek 35 százaléka gondolta úgy, hogy az ország jó irányba és 58 százalék úgy, hogy rossz irányba halad.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Jonathan Ernst

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.