Pesti Srácok

Az anya és apa kifejezések helyett az egyént és a gyámot kell használni a Manchesteri Egyetem szerint

null

Az angliai Manchesteri Egyetem kiadott egy útmutatót, amelyben a munkatársakat okítják a megfelelő szóhasználatra. A dokumentum célja, hogy felhívják a dolgozók figyelmét azokra a szófordulatokra és kifejezésekre, melyek esetlegesen kizárhatnak bizonyos embercsoportokat a beszélgetésből. Így az egyenlőség és elfogadás jegyében mindenki köteles az előadásai során az útmutatónak megfelelően kommunikálni. Ez az őrület pedig már az ünnepekre is kihatással van, így az anyák napját most már „Őrzők napjának” kell nevezni – számolt be az őrület friss hullámáról a Mandiner.

Az útmutató alapján az „idősek”, „nyugdíjasok” vagy „érett munkaerő” szavak tiltásra kerültek, helyette például a „65 év felettiek” kifejezést kell használni. Ha betegségekről vagy fogyatékosságról van szó, akkor a dolgozókat arra ösztönzik, hogy az emberi képességekre összpontosítsanak, ne pedig a korlátokra. Így például a „cukorbeteg” szó használata már nem megengedett, és a „rákban szenved” helyett is azt kell mondani, hogy „rákban élő” ember.

Felszámolnák a nemi szerepeket

A legradikálisabb változás a nemi kifejezések körében történt, és most már semleges kifejezéseket kell használni. Így a „férfi”, „nő”, „anya” és „apa” már nem alkalmas az egyetemi anyagokban való felhasználásra, helyette „egyéneket” és „gyámokat” kell mondani. Ez pedig már az ünnepekre is kihatással van, így az anyák napját most már „Őrzők napjának” kell nevezni. Az „ember alkotta” kifejezés helyett ezentúl a „mesterséges” vagy „szintetikus” kifejezéseket kell használni. Illetve azt kell mondani, hogy „személyzetet biztosítunk” az „embereket biztosítunk” helyett. A portál rámutat, hogy nehéz évek elé néznek azok az egyetemi oktatók, akik nem értenek egyet ezzel az útmutatóval, ugyanis a nem megfelelő szóhasználat akár a munkahelyük elvesztésébe is kerülhet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Mandiner- képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.