apa
Csecsemőgyilkosság történt, ezúttal Budapesten, a VI. kerületben - őrizetben a kínai apa
A kínai apa állítja, leejtette a 2 hónap csecsemőt, aki így halt meg. A BRFK életvédelmis nyomozói gondatlanságból elkövetett emberölés miatt őrizetbe vették az apát.Az anya és apa kifejezések helyett az egyént és a gyámot kell használni a Manchesteri Egyetem szerint
Az angliai Manchesteri Egyetem kiadott egy útmutatót, amelyben a munkatársakat okítják a megfelelő szóhasználatra. A dokumentum célja, hogy felhívják a dolgozók figyelmét azokra a szófordulatokra és kifejezésekre, melyek esetlegesen kizárhatnak bizonyos embercsoportokat a beszélgetésből. Így az egyenlőség és elfogadás jegyében mindenki köteles az előadásai során az útmutatónak megfelelően kommunikálni. Ez az őrület pedig már az ünnepekre is kihatással van, így az anyák napját most már „Őrzők napjának” kell nevezni – számolt be az őrület friss hullámáról a Mandiner.Amerika máris a haladás útjára lépett: a demokraták betiltják az „anya, apa, fia, lánya” kifejezéseket
A demokrata házelnök, Nancy Pelosi, és a Törvényalkotási Bizottság elnöke, a szintén demokrata James McGovern pénteken ismertették a 117. Kongresszus szabályait, amelyek „jövőorientált” javaslatokat tartalmaznak, ideértve a nemekkel kapcsolatos kifejezések felszámolását, így kitiltva az „apa, anya, fia, lánya” szavakat – adta hírül a Breitbart.Bedő Imre: a férfi döntésén múlik, hogy jó apa lesz-e
A Férfiak Klubja alapítójaként, két férfi-sikerkönyv szerzőjeként sokan kérdezik tőlem, hogy miként válhatnak jó apává. Sokszor még azt is, hogy jó férjek hogyan lehetnek? Megvan a titok: nem erre kell koncentrálni, nem ez a kérdés. Ezekre a kérdésekre automatikus választ szül az élet annak, aki egy ennél sokkal fontosabb dolgot dönt el. A titkok titka faék egyszerűségű!Számháború
Láng, gyöngy, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír... szülő 1 - így írt Kosztolányi Dezső 1933-ban a Pesti Hírlapban a tíz legszebb magyar szóról. Vagyis így írhatott volna, ha a világ legnagyobb hülyeségei nem a 21. századra tartogatják magukat. Ha Franciaországban már az 1900-as évek első harmadában bevezetik a korszakalkotó nyelvújítást, miszerint anya és apa helyett a szülő 1 és szülő 2 kifejezések használandók, a magyar nyugatosok meg párizsi mintára behozzák az irodalmi élet pezsgésébe eme briliáns reformokat...Ajánljuk még