Pesti Srácok

Családszervezetek azt javasolták Orbán Viktornak, hogy nyáron már lehessen táboroztatni

null

A családszervezetek azt javasolták Orbán Viktornak, hogy nyáron már lehessen táboroztatni, nagyon sok család ugyanis kimerült az otthoni online oktatás miatt. Az iskolák és óvodák nyitásával kapcsolatban megosztottak a nagycsaládos szülők is, most nagyobb a félelem az emberekben, mint tavaly ilyenkor – mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a Magyar Nemzetnek. A közösségi élményeket fontos lesz pótolni – hangsúlyozta Kardosné Gyurkó Katalin.

– mondta a Magyar Nemzetnek a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Kardosné Gyurkó Katalin egyike volt azon családszervezeti vezetőknek, akiktől a miniszterelnök márciusban tanácsot kért az újraindítással kapcsolatban. Akkor Orbán Viktor azt mondta: fontos kitalálni, hogy miként tudja visszanyerni az ország a magabiztosságát és az életkedvét.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Kardosné Gyurkó Katalin. A több mint harminc éve működő családszervezet vezetője szerint korábban nagyon vegyes volt a kép: a családok egy jó része nyitni szeretett volna, mert egyszerűen elfogyott az erejük, elfogyott a lehetőségük, és szükségük van arra, hogy megnyissák az óvodákat, iskolákat, ezzel biztosítva számukra a gyerekfelügyeletet is.

– fogalmazott Kardosné Gyurkó Katalin. Beszámolt arról is, hogy most, amikor már mindenki számára elérhető közelségbe került a védőoltás – a héten is megerősítette az operatív törzs, hogy már az aktív korúakat is oltják –, nagyon sok család visszajelezte, hogy várja a vakcinát, és nem akar megfertőződni, amíg sorra kerül.

– vélekedett az elnök. Arra is kitért, hogy húszezer fős közösségi csoportjukban szinte egymásnak estek a családosok a nyitás kérdésével kapcsolatban; ez is jelzi, hogy nő a nyomás is az emberekben a helyzet miatt.

– fejtette ki Kardosné Gyurkó Katalin.

– sorolta az elnök a Magyar Nemzetnek.

– összegezte Kardosné Gyurkó Katalin, aki alig várja, hogy hétfőn óvodába mehessenek a gyermekei, igaz, megjegyezte: ők már márciusban átestek a betegségen, viszonylag simán.

– hívta fel a figyelmet. De azt is megjegyezte, hogy az érettségiző gyermekek szüleinek többsége nem engedné vissza a gyermekét az iskolába a vizsga előtt. A kormány intézkedései ezzel kapcsolatban világosak, ugyanis a középiskolások számára csak az érettségi vizsga után kezdődik újra a jelenléti oktatás.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.