Pesti Srácok

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az ózdi késelőt, aki megölt két gyereket

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték az ózdi késelőt, aki megölt két gyereket

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a harmincnégy éves férfit, aki késsel halálra szurkálta élettársa két tizenéves gyerekét. A jogerős döntéssel a táblabíróság helybenhagyta a Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletét – közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

Az első fokon eljáró törvényszék a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy a szabadságvesztésből leghamarabb negyven év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi 2018. november 26-án az éjjeli órákban ittasan érkezett haza az élettársával és annak két gyerekével közösen használt ózdi lakásba, ahol a sértettek már aludtak. A férfi magához vett egy húsz centis konyhakést, amellyel élettársát kétszer mellkason szúrta úgy, hogy a kés az asszony mellkasában maradt. Ezután egy másik késsel az egyik gyerekre támadt, őt is kétszer mellkason szúrta.

A vádlott a gyereke védelmére siető élettársát késsel a lábszárán is megsebesítette, miközben azt kiabálta, megöllek benneteket. Ezalatt a másik gyerek megpróbálta elhagyni a lakást, azonban a vádlott utolérte és három vágást ejtett a fején, majd két alkalommal szívtájékon szúrta. A két gyerek a helyszínen életét vesztette. A vádlott a lakás kulcsát magánál tartotta, az élettársát, akinek testében továbbra is benne volt a sérülését okozó kés, nem engedte ki a lakásból, hozzá mentőt nem hívott. A sértettnek több óra elteltével sikerült megszöknie a lakásból, azonban a vádlott utánament és továbbra is megöléssel fenyegette. Az asszony a szomszédoktól kért segítséget, akik telefonon értesítették a rendőrséget. Miután a vádlott ezt megtudta, a lakás padlására ment, ahol egy késsel szívtájékon szúrta magát. A nőt és a késelő férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Forrás: MTI; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.