Pesti Srácok

Európai Gyógyszerügynökség: nincs bizonyíték az összefüggésre a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződéses esetek között

Európai Gyógyszerügynökség: nincs bizonyíték az összefüggésre a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződéses esetek között

Nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az oltóanyag pénteken megkezdett vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) folytatja – közölte a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában az uniós gyógyszerügynökség kedden.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség pénteken kezdte meg a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagával végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses estek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy erre utaló esetet jelentetek. Elmondták, a négy szokatlan véralvadással járó esetből egy a klinikai vizsgálat szakaszában, három pedig a vakcina beadását követően fordult elő az Egyesült Államokban. Az egyik eset halálos kimenetelű volt. Az uniós ügynökség közölte: még nem világos, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen oltóanyaga és a kisszámú vérrögképződéses eset között, ezért folytatja a megkezdett vizsgálatot, melynek eredményéről hamarosan tájékoztatást ad.

Az amerikai egészségügyi hatóságok kedden a Johnson & Johnson koronavírus elleni, egydózisú vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták, miután hat embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel. Az EU-ba hétfőn érkeztek meg az első Johnson & Johnson-vakcinaszállítmányok, azonban a vállalat az amerikai javaslatot követően bejelentette: úgy döntött, hogy késlelteti a vakcinák leszállítását Európába. Egy név nélkül nyilatkozó uniós szóvivő a Reuters hírügynökségnek elmondta, az Európai Bizottság magyarázatot kért az amerikai gyógyszercégtől a teljesen váratlan bejelentésére a koronavírus elleni vakcina uniós szállításának késedelméről. A szóvivő szerint a hír váratlanul érte a brüsszeli testületet, a vállalat ugyanis korábban megerősítette, hogy június végéig ötvenötmillió adag oltóanyagot szállít az Európai Unióba. Közölte, az Európai Bizottság kapcsolatba lépett a gyógyszercéggel, hogy tisztázza a szállítás késedelméről hozott döntését.

Sajtóinformációk szerint az Egyesült Államok döntését követően Belgium és Hollandia is úgy határozott, egyelőre nem kezdi meg a Johnson & Johnson vakcinájának alkalmazását. Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter hágai sajtótájékoztatóján azt közölte, országa fontolóra veszi, hogy a hét folyamán megkezdi-e a vakcina bevezetését. Arra számít, hogy az Európai Gyógyszerügynökség szerdán tájékoztatást ad vizsgálatának eredményéről. Az EMA keddi nyilatkozatában megerősítette, hogy a Jansen-vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Ideiglenesen felfüggesztette a vakcina beadását a Dél-afrikai Köztársaság is. Zweli Mkhize, az ország egészségügyi minisztere kijelentette: önkéntesen felfüggesztjük a további oltásokat mindaddig, amíg nem vizsgálják meg a megfelelő alapossággal, van-e okozati összefüggés a vérrögképződés és a Johnson and Johnson vakcina között.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Laurent Gillieron

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.