Pesti Srácok

Felhagyott az éhségsztrájkkal Alekszej Navalnij

null

Abbahagyta az éhségsztrájkot pénteken Alekszej Navalnij elítélt orosz ellenzéki politikus. A többi között azért döntött így, mert sokan a szolidaritás jegyében szintén éhségsztrájkba kezdtek, ő pedig nem akarta, hogy miatta mások is megtapasztalják a fizikai szenvedést.

– írta az Instagramon Navalnij. A politikus megköszönte a bel- és külföldi támogatást, amelynek köszönhetően polgári orvosok kétszer konzíliumot tarthattak és ismertették vele kivizsgálásának eredményeit. Hozzátette: az éhségsztrájk befejezése mellett szólt az az érv is, hogy sokan a szolidaritás jegyében szintén nem vettek étket magukhoz, ő pedig nem akarta, hogy miatta mások is megtapasztalják a fizikai szenvedést. Navalnij továbbra is követeli, hogy engedjenek be orvost hozzá, mert a keze és a lába bizonyos részei érzéketlenné váltak.

Az elítélt március 31-én kezdett éhségsztrájkot a börtönben, mert kifogásolta, hogy nem engedtek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és álláspontja szerint nem részesült megfelelő orvosi ellátásban. Csütörtökön vált ismertté, hogy kedden egy vlagyimiri polgári kórházban több szakorvos – idegsebész, nefrológus (veseszakértő) és neurológus – is megvizsgálta. Leleteit eljuttatták a kezelőorvosaihoz, akik csütörtökön a Mediazona ellenzéki portálon közzétett közös felhívásban arra kérték Navalnijt, hogy fogadja el a kompromisszumot, és haladéktalanul fejezze be az éhségsztrájkot, amely károsíthatja az egészségét, és a halálát is okozhatja.

PestiSracok facebook image

A szakemberek szerint maga az a tény, hogy polgári orvosokat engedtek Navalnijhoz, akik "objektív vizsgálatokat" végezhettek és konzíliumot tarthattak, elegendő ok az éhezés beszüntetésére. Az orvosok továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy független szakemberekként megvizsgálhassák az ellenzéki őrizetest, akit szerintük egy moszkvai többfunkciós kórházba kellene átszállítani. Navalnij pénteken azt írta: orvosainak szavaiból kiderült, hogy "minimális idő múlva már nem lesz kit gyógyítani", ezért úgy tűnik számára, hogy "véleményük figyelmet érdemel".

A kórházi vizsgálat engedélyezését Leonyid Volkov, az úgynevezett regionális Navalnij-törzsek hálózatát koordináló aktivista azzal hozta összefüggésbe, hogy a politikus követői vasárnap országos tiltakozást hirdettek meg szerdára. A szabadon bocsátása érdekében szerdán a hatósági tilalom ellenére megtartott tüntetéseken az OVD-Info civil szervezet szerint az ország 101 településén 1972 embert állítottak elő, közülük 842-t Szentpéterváron. Korábban Navalnij szimpatizánsai január 23-án, 31-én és február 2-án tartottak tiltakozást Oroszország több városában. Az OVD-Info szerint ezeknek több mint 11 ezer részvevőjét vették őrizetbe a hatóságok.

Forrás: MTI; Fotó: Instagram

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.