Pesti Srácok

Gyurcsány polgármestere már nem csak a keleti vakcinákat támadja

Gyurcsány polgármestere már nem csak a keleti vakcinákat támadja

A baloldal, és persze Gyurcsány pártja, folytatja oltásellenes kampányát, sőt a keleti vakcinákat korábban visszaküldő XVIII. kerületi polgármester, Szaniszló Sándor kedden már az AstraZenecával kapcsolatban is próbálta elbizonytalanítani az embereket. Eddig az orosz és a kínai vakcina volt a baloldal fő ellensége, most már itt egy brit oltóanyag – írta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint Gyurcsány Ferencék, vagyis a baloldal ez idáig a keleti vakcinák ellen kampányolt, amelyekről egyébként napról napra bebizonyosodik a különböző kutatásoknak és vizsgálatoknak köszönhetően, hogy hatékonyak és biztonságosak. Talán részben emiatt is próbálja mindeközben elhitetni magáról a baloldal, hogy nem oltásellenes, és az is lehet, hogy ennek köszönhető, hogy úgy döntöttek, akkor egy másik oltóanyagot támadnak, amikor a DK XVIII. kerületi polgármestere, Szaniszló Sándor kedd reggel az ATV Start című műsorában már az AstraZenecával kapcsolatban is abszurd kételyeket fogalmazott meg. Szaniszló a beszélgetés elején a műsorvezető kérdésére válaszolva megerősítette, hogy a DK továbbra is vizsgáltatná a kínai vakcina megbízhatóságát, jóllehet a magyar szakemberek minden szállítmányt külön vizsgálat alá vetnek, amikor megérkezik.

– mondta a Gyurcsány-párti polgármester, aki ezután a nem keleti vakcinákat is támadni kezdte:

PestiSracok facebook image

– fejtegette Szaniszló Sándor. Mint ismert, ő volt az a Gyurcsány-párti polgármester is, aki nemrég büszkén jelentette be, hogy a XVIII. kerületben a háziorvosok nem használták fel a kínai vakcinák egy részét, ezért azokat visszaküldi. Ezek helyett pedig uniós engedéllyel rendelkező vakcinákat követelt a kormánytól. A felháborodás hatására Szaniszló később törölte a bejelentést tartalmazó Facebook-posztját, és azzal mentegette magát, hogy a kerületben valójában oltáspárti kampányt folytattak.

Érdekesség, Gyurcsány Ferenc a napokban közösségi oldalán azt írta, hogy „Oltásellenes a dédnagymamátok térdkalácsa", noha eközben felesége nyíltan a keleti vakcinák ellen kampányol. Gyurcsányné teszi mindezt úgy, hogy a baloldal egyik lehetséges miniszterelnök-jelöltjeként a járvány kellős közepén indult országjárásra, és miután nem mondott igazat arról, hogy találkozói során maszkot viselt, kénytelen volt bejelenteni, hogy elkapta a koronavírust. A betegségből éppen kilábaló Gyurcsányné mégis ott folytatja, ahol abbahagyta: továbbra is rendszeresen arról ír közösségi oldalán, hogy az emberek csak valamelyik uniós engedéllyel rendelkező vakcinával oltassák be magukat. Gyurcsány felesége magatartását különösen szomorúvá teszi, hogy már több DK-s politikus is meghalt a járványban, egyikük, Penz András maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.