Pesti Srácok

Hatmilliárdos számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

null

Felszámoltak egy hatmilliárdos károkozással gyanúsított bűnszervezetet. A NAV pénzügyi nyomozói közel 60 gyanúsítottat hallgattak ki. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint egy 45 éves férfi irányította a bűnszervezetet: 2017. évtől egy olyan számlagyárat működtetett, amely több, valós gazdasági tevékenységet nem végző társaságból állt.

A bűnszervezet szolgáltatását igénybe vevő úgynevezett haszonhúzó gazdasági társaságok vezetői, a számlagyár által kiállított fiktív költségszámlákkal csökkentették a vállalkozásuk fizetendő adóját. A számlabefogadó cégek, cégcsoportok jellemzően őrző-védő, takarítási, illetve egyéb kereskedelmi tevékenységet folytattak. A látszat kedvéért a fiktív számlákon feltüntetett összegeket elutalták a számlakibocsátók bankszámláira, majd azt a bűnszervezet tagjai tovább utalták a készpénzfelvétel tényleges helyére – külföldi bankszámlákra. A bűnszervezetet vezető megosztotta a bűnös pénzt a bűntársaival. A gyanúsítottak a bűnszervezetként működő számlagyár üzemeltetésével az eddig feltárt adatok alapján több mint 6 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói – bevetési egységük, a Merkúr és a Terrorelhárítási Központ hathatós közreműködésével – összehangolt, országos akciót hajtottak végre szerdán. A kutatások során nagy mennyiségű, a bűnszervezethez köthető okirati bizonyítékot, bélyegzőket, számítástechnikai eszközökön tárolt adatokat foglaltak le. Közel hatvan személyt hallgatott ki gyanúsítottként. Velük különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó – legtöbbjük esetében bűnszervezetben elkövetett – költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúját közölték.

A bűnszervezetet működtető gyanúsítottak a tevékenységük ellátása érdekében több helyszínen titkos irodát tartottak fenn. Konkrét adat merült fel arra vonatkozóan is, hogy a bűnszervezet korábbi években keletkezett, terhelő tartalmú dokumentumai közül többet megsemmisítettek. A Fővárosi Főügyészség hat gyanúsított – köztük a számlagyárat működtető bűnszervezet vezetője, a számlagyár adminisztrátora, továbbá az egyik haszonhúzó cégcsoport két vezetője és könyvelője – letartóztatására tett indítványt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Fővárosi Főügyészség közleménye; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.