Pesti Srácok

Hollandiában felfüggesztették a hatvan évesnél fiatalabbak beoltását az AstraZeneca vakcinájával

null

Hollandiában pénteken felfüggesztették a hatvan évesnél fiatalabbak beoltását a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájával, miután egy, a szerrel immunizált nő elhunyt vérrögképződés következtében – közölte a holland egészségügyi minisztérium. Az egészségügyi tárca szerint a döntést azt követően hozták meg, hogy egyeztettek a gyógyszerek mellékhatásait vizsgáló holland bizottsággal (Lareb) és az egészségügyi hatóságokkal.

A Lareb pénteken közölte, hogy öt, az AstraZeneca-vakcinával beoltott személynél súlyos trombózis lépett fel alacsony vérlemezkeszámmal, közülük egy nő elhunyt. A bizottság szerint a vérrögképződés az oltást követően hét-tíz nappal lépett fel.

– ismertette a Lareb. Hozzátették, hogy ezek a jelentések hasonlóak azokhoz, mint amelyek Európa más országaiban korábban láttak napvilágot. Az ANP holland hírügynökség szerint a hatósági döntés következtében mintegy tízezer oltási időpontot kellett törölni. Eddig Hollandiában mintegy négyszázezer embert oltottak be az AstraZeneca-vakcinával. A járvány kitörése óta 1,2 millió fertőzöttet azonosítottak Hollandiában, akik közül több mint tizenhatezren hunytak el a kórban. Németországban csütörtökön függesztették fel a hatvan évesnél fiatalabbak immunizálását a szerrel. A brit-svéd gyógyszeripari vállalat pénteken bejelentette, hogy együtt fog működni a holland hatóságokkal az esetlegesen felmerülő kérdések megválaszolására.

PestiSracok facebook image

- mondta az AstraZeneca szóvivője. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szerdán közölte, hogy a vizsgálatok továbbra sem azonosítottak kockázati tényezőket sem életkorral, sem pedig a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka eseteivel kapcsolatban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még