Pesti Srácok

Litvánia einstandolná a Dánia által elutasított AstraZeneca-szállítmányt

null

Litvánia is örömmel venné, ha részesülhetne a Dánia által visszautasított AstraZeneca-oltóanyagok egy részéből – közölte csütörtökön Ingrida Šimonytė litván kormányfő.

– mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy már jelezték is ez irányú szándékukat Koppenhágának. Azt nem tudják, pontosan hány dózisra számíthatnának, ha egy ilyen ügylet létrejönne, de a kormányfő hangsúlyozta: kétségtelen, hogy Litvániában lennének olyanok, akik szívesen beoltatnák magukat az AstraZeneca-vakcinával.

Dániában – az Európai Unió tagállamai közül elsőként – szerdán bejelentették, hogy teljesen leállítják az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának használatát a vakcinával kapcsolatban felmerült ritka mellékhatások kockázata miatt. Lettország már szerdán jelezte, hogy kész lenne átvenni a brit-svéd gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagkészletét, amelynek felhasználásáról Dánia lemondott. Daniels Pavļuts lett egészségügyi miniszter a Twitter-oldalán azt írta: kapcsolatba lépnek Dániával, hogy kiderítsék, benyújthatnák-e igényüket erre a készletre. Jan Hamáček cseh miniszterelnök-helyettes is közölte, hogy Csehország hajlandó lenne megvásárolni Dániától az AstraZeneca vakcinákat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Toms Kalnins

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.