Pesti Srácok

Megy a könyöklés az ellenzéki összefogáson belül

Megy a könyöklés az ellenzéki összefogáson belül

A Momentumra többen neheztelnek, ezért Fekete-Győr Andrásék a DK felé tapogatóznak, de az összefogás másik négy pártja is előzetes alkukat köt az előválasztás előtt. A háttérben megy a helyezkedés és a könyökölgetés, ám ez állítólag nem teszi próbára az együttműködést – írta meg a 24.hu.

A portál szerint egy ellenzéki politikus úgy jellemezte az összefogásban részt vevő pártok előválasztási tárgyalásait, hogy azok kezdenek egy középiskolai permutációs matematikafeladatra emlékeztetni, ugyanis minden elképzelhető kombinációban tárgyalnak egymással a felek. A hat párt közösen, egy asztalnál is egyeztet, de ettől függetlenül mindenki igyekszik magát jobb helyzetbe hozni külön alkukkal. Ez nem meglepő, mert hiába az összefogás, mindenkinek az az érdeke, hogy a lehető legtöbb képviselőt küldje a parlamentbe, a választás végkimenetelétől függetlenül. Az alkudozás jelenleg főleg arról szól, hogy melyik párt hol indítson, illetve ne indítson jelöltet az őszi előválasztáson. Ugyanis csak a hivatalos kommunikáció szerint dől el előválasztáson az ellenzéki jelölt személye mind a százhat egyéni választókerületben: ha lesz is százhat előválasztás (mivel a miniszterelnök-jelölt személyéről is így terveznek dönteni, logikus, hogy minden körzetben szervezzenek selejtezőt), sok helyen csak egy valóban esélyes jelölt marad a pályán addigra.

Ezért is tárgyalnak egymással intenzíven a pártok, hogy nagyjából mindegyiknek a súlyának megfelelő számú olyan körzete legyen, ahol az előválasztást, majd reményeik szerint a 2022. tavaszi országgyűlési választást is meg tudja nyerni a jelöltjük. Ettől még persze lesznek jócskán olyan választókerületek, ahol valódi tétje lesz az előválasztásnak, és komoly verseny várható. Nem véletlen az sem, hogy a közös listáról még semmilyen hír nincs, mert a sorrend összeállításával – már az előválasztási eredmények tudtában – lehet azt kalibrálni, hogy az egyes pártoknak körülbelül mekkora frakciójuk lehet. Ugyan az ellenzéki összefogás egyáltalán nem repedezik, de ahogy Molnár Zsolt – aki az MSZP részéről tárgyal ezekről a kérdésekről – fogalmazott korábban:

PestiSracok facebook image

Ezek a könyöklések pedig egyes pártokat egymáshoz közelebb hoztak, másokat viszont messzebb toltak az összefogáson belül.

A Momentum a fekete bárány

A hat párt közül jelenleg a Momentumra neheztelnek a legtöbben. Egyrészt mert Fekete-Győr András pártja mindenki előtt elkezdte bejelenteni egyéni jelöltjeit, másokkal nem egyeztetve. Ez azért váltott ki rosszallást, mert a pártok közötti egyensúlyt az előválasztásokat megelőző tárgyalásokon is igyekeznek fenntartani azzal, hogy osztozkodnak a választókerületeken, és nem mindenki áll rajthoz mind a százhat körzetben. Vannak, akik szerint a Momentum nem tartja magát ehhez a hallgatólagos megállapodáshoz.

Látványos példája volt ennek Hadházy Ákos elindítása Zuglóban, ahol a szocialista Tóth Csaba nyert a legutóbbi két parlamenti választáson. Róla korábban azt mondta Fekete-Győr, hogy közös listán sem szerepelne vele, most pedig a korábbi LMP-társelnök próbálja elvenni tőle az indulás jogát a szinte biztos ellenzéki győzelmet ígérő körzetben, a Momentum támogatásával. Az MSZP „viszonzásul” elnökhelyettesét, Komjáthi Imrét küldte harcba Csepelen Szabó Szabolcs ellen, aki 2022-ben a Momentum támogatásával indulna (2014-ben és 2018-ban az azóta megszűnt Együtt színeiben nyert, majd egy kis időt eltöltött az LMP frakciójában is).

Az LMP-sek ellenszenvét Gelencsér Ferenc elindításával váltották ki a momentumosok az 1. számú egyéni választókerületben, ahol Csárdi Antal ellen áll ki a budavári alpolgármester. Az LMP-sek azért haragszanak, mert Budapesten egyedül a 2018-ban is győztes Csárdit nevezték volna egyéni jelöltként, cserébe azt kérték a többi párttól, hogy ne induljanak el vele szemben. A Jobbik azóta már be is jelentette, hogy az LMP-s képviselő újrázását támogatja. A Momentum húzását látva viszont felvetődött az LMP-ben, hogy Demeter Márta elindul valamelyik fővárosi körzetben az előválasztáson.

A Momentumra azért is fújnak, mert többek szerint a párt egyes politikusai gyakran kibeszélnek, különösen a pártelnök, míg a többi párt jobban tartja magát ahhoz, hogy nem szivárogtatnak a sajtónak, nem mondogatnak oda egymásnak nyilvánosan. Erről egy etikai kódexet is elfogadtak a pártelnöki egyeztetésen. Ehhez képest másnap megjelent egy részlet Fekete-Győr András a Partizánnak adott interjújából, amelyben azt mondta, hogy „Mesterházy Attila egyenlő Fidesz”, majd a műsorvezető Gulyás Márton kérdésére megerősítette, hogy az elmondások szerint a korábbi MSZP-elnök a Fidesz vamzere, ezért nem támogatják, hogy Mesterházy (a baloldali összefogás 2014-es miniszterelnök-jelöltje) rajta legyen a közös ellenzéki listán.

Ugyanebben az interjúban a Momentum elnöke azt is felvetette, hogy ha nem lesz lehetőség az online szavazásra, akkor „benne van a pakliban”, hogy távol maradnak az előválasztástól. Mindkét kijelentés sokaknál kicsapta a biztosítékot az ellenzéki oldalon, ki nyugodtabban, ki hevesebben reagált, de abban egyetértés volt, hogy a hasonló kijelentések a Fidesz malmára hajtják a vizet, és a szavazók sem honorálják, ha az összefogás bármely pártját vagy politikusát kritizálja keményen valaki, aki részt vesz az együttműködésben. Még akkor sem, ha a Momentumnak vannak olyan támogatói, akik nem nagy rajongói a régebbi pártoknak.

Az online szavazásról azt mondták, biztosan lesz valamilyen formában, inkább csak a technikai, jogi részletekről egyeztetnek, hogy minden rendben legyen. Ezért nem értik, hogy ezt miért kellett felhoznia a Momentum elnökének, akár az előválasztásból való kimaradással is fenyegetve a többieket. A valódi feszültség ott van az előválasztással kapcsolatban a Momentum és főleg a DK, illetve az MSZP között, hogy utóbbi pártok ellenzik, hogy offline regisztráció nélkül is lehessen majd szavazni.

Mindenki mindenkivel tárgyal

A 24.hu információi szerint a Momentum a DK-val tárgyal újabban aktívabban, mert Gyurcsány Ferencék is kissé elszigetelték magukat az erőpolitizálásukkal. Azonban több forrás is megjegyezte, hogy a DK okosabban játszik, mint a Momentum, mert ugyan ők is bejelentettek többtucatnyi egyéni jelöltet, de rögtön megnyugtatták a többi pártot, hogy nyitottak a visszalépésekre még az előválasztás előtt. A két párt közötti tárgyalásokat az nehezíti, hogy egyaránt a fővárosban a legerősebbek, ezért az erejüket is oda koncentrálnák. Több választókerületben pedig már most látszik, hogy összefeszülnek emiatt. A már bejelentett indulók alapján ilyen lesz a II. kerület (a DK-s Kálmán Olga és a momentumos Berg Dániel áll szemben egymással, míg a Párbeszéd Tordai Bencét indítja, a felek már készülnek is az előválasztási vitára), a XI. kerület (Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, illetve Orosz Anna indulna), a VI. és VII. kerület (a jelenlegi DK-s képviselő, Oláh Lajos kihívója Tompos Márton) és a XII. kerület, ahol úgy tűnt, a momentumos Hajnal Miklósnak nem nagyon akad kihívója, de a háziorvosként ismert DK-s Komáromi Zoltán indulása egyre valószínűbb.

A másik négy pártból viszont azt hangsúlyozták beszélgetőtársaink, hogy jó dealek születnek, remek alkukat kötünk, és hasonlók. Az MSZP-Párbeszéd továbbra is inkább pártszövetségként mozog, még civil jelölteket sem támogat egyik párt sem, ha a másiknak van saját indulója valahol. A Jobbik, beállt Csárdi Antal mögé az I. és V. kerületet tömörítő körzetben, és mindkét pártból azt mondták, várhatók még hasonló bejelentések. És ez a négy párt közösen is sok helyen megállapodott már, mi több, az LMP nevében Schmuck Erzsébet már arról is nyilatkozott, hogy Karácsony Gergelyt támogatnák a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, ha a főpolgármester úgy dönt, hogy elindul, mondván, nem akarják megosztani a zöld szavazatokat. Az alkuktól függetlenül nem lesz tét nélküli az egyéni előválasztás, mert jó néhány nyerhető egyéni körzetben biztosan talpon marad majd több potenciális jelölt, akik közül az egyikük a Fidesz kihívója lehet jövő tavasszal. Viszont ahogy egy ellenzéki politikus megjegyezte, nem mindegy, hogy melyik jelölt neve mellett hány logó lesz, azaz a helyezkedés befolyással lehet arra is, hogy melyik jelölt hány párttól várhat segítséget, erőforrást, aktivistákat, ami az eredményre is döntő befolyással lehet. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a villongások legfeljebb az előválasztásokra lehetnek hatással, az országgyűlési választásra félre kell tenni minden ellentétet, ha győzni akar az ellenzék.

Október 23-án már tudjuk ki lesz a miniszterelnök-jelölt

Az előválasztásra a jelöltek augusztus 23-án kezdhetik el gyűjteni az aláírásokat – az egyéni indulóknak négyszáz, a miniszterelnök-jelölteknek húszezer támogatói szignót kell összeszedniük –, és szeptemberben egyszerre tartják meg a voksolást az egyéni jelöltekre és a kormányfőjelöltekre (szavazhatnak majd azok is, akik 2022 áprilisáig betöltik a 18. életévüket). Majd októberben jöhet a miniszterelnök-jelölti verseny második fordulója: itt legfeljebb három jelölt juthat tovább, a harmadik csak akkor, ha az első fordulóban eléri a tizenöt százalékos határt. Eddig Jakab Péter Jobbik-elnök, Fekete-Győr Andás és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester jelezte, hogy indulna, de a pletykák szerint Karácsony Gergely is hamarosan megérkezhet a küzdelembe, a DK részéről pedig továbbra is arra lehet számítani, hogy Dobrev Klára lesz a jelöltjük. Október 23-ára meg kell lennie a menetrend szerint a közös miniszterelnök-jelöltnek is az egyéni jelöltek mellett, hogy a nemzeti ünnepen beindíthassák a kampányt, amikor már nem egymásra, hanem a Fideszre koncentrálnak. Ha az őszi előválasztást nem lehetne megtartani a járvány miatt, akkor a tárgyalóasztalnál döntenének a jelöltekről, ami egyetlen forrásunk szerint sem lenne szerencsés, de az összefogási kényszer miatt más út nem maradna az ellenzék előtt.

Forrás: 24.hu; Fotó:Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.