Pesti Srácok

Niedermüller védekezésre sajnálta a pénzt, Czeglédyéknek mégis jutott huszonkilencmillió

Niedermüller védekezésre sajnálta a pénzt, Czeglédyéknek mégis jutott huszonkilencmillió

Éppen egy éve, hogy a kormányhivatal vizsgálatot indított, amiért Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester a veszélyhelyzet idején egy személyben kötött huszonkilencmilliós szerződést a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával – emlékeztetett Sára Botond, Budapest kormánymegbízottja a Magyar Nemzet keddi számában megjelent cikk szerint.

Niedermüller Péter (DK) később beperelte a hivatalt jó hírnév megsértése miatt.

– jelentette ki a kormánymegbízott.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: közben arról se feledkezzünk meg, hogy Niedermüller Péter ezzel egy időben a kormánnyal akarta megfizettetni a járványügyi védekezésük harmincötmillió forintos költségét. Erre sajnálta a pénzt a baloldal, de Czeglédy Csabára érdekes módon volt huszonkilencmillió.

A kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárásban, az arányosság és szükségesség elve alapján vizsgálódott, és akkori állásfoglalása szerint Niedermüller a veszélyhelyzet idején fennálló jogköreire hivatkozva átruházott hatáskörben, polgármesteri döntésként kötötte meg a szerződést. A megbízási szerződésből kitűnt, hogy annak tartalma általános feladatellátásra vonatkozott, ebből következően az a veszélyhelyzetben jelentkező feladatokon túlmutatott. A kormányhivatal törvényességi felhívásában felszólította a polgármestert, hogy harminc napon belül szüntesse meg a törvénysértést, és helyezze hatályon kívül a döntésről szóló jogsértő határozatot. Ő azonban nem tett eleget a kérésnek, ehelyett beperelte a hivatalt jó hírnév megsértése miatt. Niedermüller Péter már több alkalommal figyelmen kívül hagyta a kormány által hozott döntéseket, ilyen volt a vendéglátóhelyek teraszai után fizetendő közterület-használati díjak elengedésének semmibevétele vagy éppen az építmény- és telekadó kivetése úgy, hogy a kormány a 2021-es évre adóstopot vezetett be az önkormányzatoknál.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/ PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?