Pesti Srácok

Nyáron szabadulhat Pénzes Henrietta kegyetlen gyilkosa

Nyáron szabadulhat Pénzes Henrietta kegyetlen gyilkosa

A nyáron szabadul az a "Muki" néven emlegetettK. András, aki 2006 nyarán megerőszakolta, majd felgyújtotta a tizennyolc éves Pénzes Herniettát – írta a Telex.

A Telexemlékeztet, az akkor 18 éves Pénzes Henrietta esete 2006 nyarán megrázta az országot. Egy nyári napon a barátjával randevúzott és az estét is együtt töltötték. Hajnalban a fiú., K. András felajánlotta neki, hogy biciklivel elviszi haza, de egy elhagyott környékre vitte és megerőszakolta. Ezután megkötözte és magára hagyta, végül visszament hozzá, lelocsolta benzinnel és felgyújtotta. Az összeégett lánynak annyi ereje volt csupán, hogy elkússzon segítséget kérni, de heteken belül meghalt.

A Telex azt írja, K. András első fokon 14 évet szabott kapott, ezt súlyosbította az ítélőtábla aztán a törvényi keretek között adható lehető legszigorúbb büntetésre, 15 évre. Azért nem kaphatott többet, mert a bűncselekmény elkövetésekor csak 16 éves volt. A Szegedi Ítélőtábla ítélete ki is tért arra, hogy ha felnőtt lett volna, életfogytiglan járt volna azért, amit tett. K. Andrással komoly problémák voltak a börtönben töltött első időszakban. A gyilkossági ügyben hozott, 2007-es elsőfokú ítéletben a Csongrád Megyei Bíróság azt közölte, a vádlott bekerülését követően igyekezett társai közé beilleszkedni, ez azonban nem ment probléma nélkül.

Forrás: Telex; Fotó: sajto-fotó.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.