Pesti Srácok

Önvezető járművekben alkalmazható biztonsági rendszert fejlesztettek ki a BME kutatói

null

Nemzetközi szinten is versenyképes lehet a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem (BME) kutatóinak új fejlesztése, az önvezető járművekben alkalmazható automatikus mozgásszabályozó rendszer – közölte szombaton az egyetem.

A berendezés növeli a járművek biztonságát, segít megelőzni a baleseteket, és akár olyan mozgásokat is lehetővé tesz, amelyeket eddig nem lehetett megvalósítani. A BME kutatói évek óta keresik a megoldást a járművek autonóm irányítására az úgynevezett stabilitási határon túl, amikor a járművet a vezető már nem tudja irányítani. A berendezéssel együtt létrehoztak egy olyan algoritmust is, amely a ma ismert megoldásoknál hatékonyabban irányítja a vészhelyzetbe kerülő autókat. A közlemény szerint a kutatócsoport eredményei az autonóm járműfejlesztés leginnovatívabb technológiai újításaival is felveszik a versenyt. Hangsúlyozták, hogy mostanáig a BME-n kívül a világon csak két egyetem alkotott olyan járművet, amely veszélyhelyzetben vezető nélkül képes manőverezésre. A szabadalmi bejelentést már le is zárták, a berendezést az autóipari beszállítók széles körén túl az önvezető autókat gyártói vagy akár az autósport is hasznosíthatja. A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) Gépjárműtechnológia Tanszékének tanszékvezetője a bejelentéshez hozzáfűzte, hogy az önvezető autók technológiai újításai világszerte forradalmasíthatják a közlekedést. Szalay Zsolt a közlemény szerint úgy véli, hogy néhány éven belül megjelenhetnek az utakon az emberi beavatkozás nélkül manőverező járművek. A legígéretesebb technológiák közé tartoznak a mesterséges intelligencián (MI) alapuló szoftverek, a fényérzékelést, távolságmérést mérő LiDAR-ok (Light Detection and Ranging, lézeralapú távérzékelés), a radarérzékelési technológiák a járművek körüli tér érzékeléséhez, valamint a járműirányításhoz, navigáláshoz és vezetéshez is alkalmazott szenzorok. Az intelligens technológiák (smart city, IoT) globális fejlődése szintén az autonóm járművek terjedését vetíti előre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.