Pesti Srácok

Pesty László a székely petícióról: több balti államban is gyűjtik az aláírásokat, megteszik, amit meglehet

null

Mindent megteszünk, hogy Litvánia és Lettország után a harmadik balti államban, Észtországban is sikerre vigyük a székely petíciót – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Pesty László, a kezdeményezés kampányfőnöke. Hozzátette: érzik otthon és Európában is, hogy sokan szeretnék elgáncsolni az ügyet. Nincs mit tennünk, ezzel is meg kell küzdenünk, de éppen ezért nem lesz könnyű egy további uniós államban sikerre vinni a székely petíciót – tette hozzá.

Pesty László három napja Moszkvában tartózkodik, ahol a munkatársaival kettős feladatot teljesít: megköszöni a Lettországot sikerre vivő influencerek, civil szervezetek és politikai szereplők segítségét, valamint megpróbálja célba juttatni Észtországot is, ahol szintén nagyszámú orosz kisebbség él. A Magyar Nemzetnek Pesty László elmondta, hogy, ahogyan korábban, most is hasonló eszközökkel dolgoznak, felkutatják azokat a lehetséges partnereket, szervezetek és influencereket, akik sikerre tudják vinni Észtországban a székelyek ügyét, és rajtuk keresztül megpróbáljuk minél több emberhez eljutni a petíció üzenetét. Hozzátette:

A szakember kitért arra is, hogy nemcsak Észtországban, hanem másik négy, nyugat-európai uniós államban – köztük például Belgiumban – is megpróbálják teljesíteni a célt. Szavai szerint a sikert nem tudja megígérni, csak azt, hogy mindent megtesznek egy újabb ország behúzása érdekében.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Mint a Magyar Nemzetnek Pesty László elmondta: amióta meglett a tíz ország, és közeledik május 7-e, Európa-szerte olyan erők mozdultak meg a székelyek és a többi, az unióban élő őshonos nemzeti kisebbségek kezdeményezése ellen, amelyek nem érdekeltek a petíció sikerében. Ezek az erők nem szeretnék az őshonos nemzeti kisebbségek ilyen típusú érdekérvényesítését.

– hangsúlyozta Pesty a Magyar Nemzetnek.

A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Forrás: Magyar Nemzet, kiemelt kép: Pesty László, valamint munkatársai, Doriane Niabe és Jekatyerina Ivanova, a kampány orosz szakértője Moszkvában dolgoznak. (Fotó: Gerilla.hu)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.