Pesti Srácok

Putyin kifejtette álláspontját Bidennek az ukrajnai rendezésről

Putyin kifejtette álláspontját Bidennek az ukrajnai rendezésről

Vlagyimir Putyin orosz elnök kifejtette amerikai hivatali partnerének, Joe Bidennek az ukrajnai politikai rendezés megközelítéseit – közölte kedden a Kreml. A moszkvai tájékoztatás szerint Putyin a politikai rendezésnek a minszki intézkedéscsomagon alapuló módjáról beszélt. A két vezető másodszor beszélt telefonon az amerikai elnök beiktatása és először azóta, hogy Biden egy televíziós interjú során egyetértett azzal a riporteri megállapítással, hogy Putyin egy gyilkos.

Az orosz államfői hivatal által kiadott tájékoztatás szerint Biden az általa kezdeményezett telefonbeszélgetés során a kétoldalú kapcsolatok normalizálásában, valamint a stabil és kiszámítható együttműködés elindításában való érdekeltségéről beszélt az olyan problémák ügyében, mint a hadászati stabilitás és a fegyverzetellenőrzés biztosítása, az iráni nukleáris megállapodás, az afganisztáni rendezés és a globális klímaváltozás. A Kreml megerősítette, hogy Biden belátható időn belül megtartandó személyes csúcstalálkozót javasolt Putyinnak. Az amerikai elnök emellett személyesen is meghívta Putyint az április 22-23-án megtartandó klímacsúcs-videokonferenciára. A két elnök megegyezett, hogy utasítást ad az illetékes tárcáknak a tárgyalás során érintett kérdések kidolgozására.

A felek megerősítették, hogy készek a párbeszéd folytatására a globális stabilitás biztosításának legfőbb irányairól, ami nemcsak a két ország, de az egész világközösség érdekeit szolgálná. A két vezető másodszor beszélt telefonon az amerikai elnök beiktatása és először azóta, hogy Biden egy televíziós interjú során egyetértett azzal a riporteri megállapítással, hogy Putyin egy gyilkos. Az első kapcsolatfelvétel január 26-án történt, amikor a felek alsóbb szinten hivatalosan már megállapodtak a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló Új START-szerződés meghosszabbításáról.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Mihail Klimentyev

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.