Pesti Srácok

Svédországban a bevándorlást nehezítő állandó törvénytervezetet nyújtottak be

Svédországban a bevándorlást nehezítő állandó törvénytervezetet nyújtottak be

Új bevándorlási törvénytervezetet nyújtott be a svéd baloldali kormány a parlamentben csütörtökön. A jogszabály véglegesít egyes ideiglenes rendelkezéseket, amelyeket a 2015. évi menekültválság után hoztak a migránsok befogadásának korlátozására. Elfogadása esetén a zöldekkel szövetséges szociáldemokrata kormány által benyújtott törvénytervezet lép majd a 2016-ban hozott ideiglenes jogszabályok helyére.

A tervezet értelmében a bevándorlók hároméves tartózkodási engedélyt kapnak. Ennek lejártával viszont csakis akkor élvezhetik az állandó lakhellyel járó jogokat, ha eleget tesznek több követelménynek, köztük például annak, hogy elsajátítsák a svéd nyelvet, vagy rendelkezzenek a megélhetéshez elegendő jövedelemmel. A 2016. évi szigorítás előtt a törvények értelmében a menekültek állandó lakhatási jogot kaptak Svédországban, amelyet az egyik legbefogadóbb európai államként tartanak számon.

Lélekszámához viszonyítva Svédország fogadta be a legtöbb migránst az Európai Unió tagállamai közül 2015-ben. Akkor százhatvanezren érkeztek a skandináv államba, sokan közülük Szíriából. A svéd bevándorlási hatóságok szerint a 10,3 milliós ország egy évtized alatt több mint négyszázezer ember számára biztosította a menedékjogot és a családegyesítést. A Svéd Demokraták bevándorlásellenes párt előretörésével a nagy svéd pártok – így a szociáldemokraták is – öt év óta szigorítottak a bevándorlási politikán, ami végül az állandó tartózkodási engedély megvonásában nyilvánult meg.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Morgan Johansson szociáldemokrata bevándorlási miniszter. Johansson csütörtökön védelmébe vette a tervezetet, amely hosszú távú rendezési keretet biztosít, és őrködik azon, hogy az időben korlátozott tartózkodási engedélyek elvének ne legyenek aránytalan hatásai. Az ideiglenes tartózkodási engedély meghosszabbítása lehetséges gyermekek és felnőttek számára egyaránt, elsősorban rendkívül fájdalmas körülmények között, emberiességi védelem címén.

Másfél évvel a 2022. szeptemberi parlamenti választások előtt a radikális jobboldali Svéd Demokraták vezetője, Jimmie Akesson támadta a felügyelet nélkül érkezett kiskorúakra vonatkozó rendelkezést. A tervezet szerint ugyanis ez utóbbiak tanulmányaik befejezéséig tartózkodhatnak Svédországban, és humanitárius védelemben részesülnek. A legutóbb 2019-ben meghosszabbított ideiglenes jogszabály a nyáron jár le. Az újnak júliusban kellene életbe lépnie, ha a parlament megszavazza a kormány által benyújtott tervezetet.

Az idén már egy másik skandináv állam, Dánia is újabb szigorításokat jelentett be a bevándorlás visszaszorítására. Mette Frederiksen dán szociáldemokrata kormányfő a többi között azt hangsúlyozta: országának az a célja, hogy nulla bevándorlás legyen. Mint a dán parlamentben fogalmazott, a dánok dánok akarnak maradni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Fehim Demir

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.