Pesti Srácok

Kínában meg lehet bízni, rátettek egy lapáttal – Egymillió adag vakcina érkezik április végéig a kieső nyugati vakcinák pótlására

null

Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes négyszázezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Szijjártó Péter elmondta: a vírust akkor lehet legyőzni, hogy ha minél előbb be tudják oltani a magyar embereket, ehhez pedig oltóanyagra van szükség, mégpedig sokra.

– mutatott rá videobejegyzésében a miniszter. Hozzátette: ezért a kormány tárgyalásokat folytatott a kínai partnereivel arról, hogy a májusra esedékes vakcinaszállítmányok egy részét hozzák előre áprilisra. Így az áprilisra esedékes 400 ezer oltóanyagon felül a kínai partnerek a májusi szállításból 600 ezer oltóanyagot előrehoznak. Ez azt jelenti, hogy az április végéig esedékes 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik két részletben – jelezte Szijjártó Péter, hozzáfűzve: ezáltal ellensúlyozni tudják a kieső nyugati szállítmányt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Facebook