Pesti Srácok

Török Gábor szerint az ellenzék nem tudja majd megnyerni a választást

null

Az ellenfél feljött a pályára, így lesz mérkőzés is – fogalmazott Török Gábor politikai elemző, aki azt mondja: ha most vasárnap lenne választás, nem tudná megtippelni a nyertest. A politikai elemző a Magyar Narancsnak beszélt erről, azonban hozzátette: nem szabad túlértékelni az ellenzéki összefogást. Szerinte 2010 óta most először lesz valódi tétje a választásoknak, ám, ahogy fogalmaz, egy egyfejű sárkány fog megküzdeni egy többfejű sárkánnyal, és a politikában az egyfejűek sokkal hatékonyabbak.

Török Gábor szerint az ellenzék jelentős hátrányból indul, ám felhívja a figyelmet arra, hogy a kormánypártnak nagy veszélyforrás, hogy a pandémia elvette a kellemes gazdasági környezetet. Úgy látja, hogy a migrációval, a rezsicsökkentéssel szemben az ellenzék nem tudott sikeresen érvelni, de a járvány alatti kormányzati teljesítmény már igen. Szerinte erről a kormány mellett lesz esélye felépíteni saját narratíváját – szemlézte az interjút a 24.hu.

Török Gábor hozzátette azt is, hogy jelenleg a két nagy választói tömb mérete hasonló, ezért kis dolgok dönthetnek majd 2022-ben. Sok a bizonytalanság; még az sem egyértelmű, hogy az ellenzéki előválasztás segít vagy rombol. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekről elmondta: Jakab Péter látványos megerősödése ellenére azt tippeli, hogy Dobrev Klára és Karácsony Gergely is elindul az előválasztáson. Az elemző elárulta, hogy a kormányközeliek szemében ideális ellenfélként nemcsak Dobrev Klára neve merül fel lottóötösként, hanem sokszor Jakab Péteré is.

PestiSracok facebook image

– fogalmaz Török Gábor.

– vélekedett.

Forrás: ATV; Fotó: Facebook

Ajánljuk még