Pesti Srácok

Átadták a magyar állam támogatásával épült első romániai evangélikus óvodát Nagyváradon

null

Átadták a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült első romániai evangélikus óvodát vasárnap délután Nagyváradon. Az újonnan épült intézmény négy csoportban százhúsz gyereknek biztosít magas színvonalú óvodai napközis foglalkozást. A beruházás összege százhúszmillió forint volt.

Grezsa István, az óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos az avatóünnepség után az MTI-nek elmondta: az óvodaprogram a magyar önépítési folyamat része, de a Kárpát-medence népeinek megértését is szolgálja.

– jelentette ki a miniszteri biztos. Adorjáni Dezső, a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház püspöke az MTI-nek elmondta, ez az első általuk épített óvoda a magyar óvodafejlesztési program keretében. Egyháza további hét óvodát épít, amelyek közül hármat hamarosan átadnak. A püspök felidézte: 1921-ben a magyarországi anyaegyházról leszakadt harminchárom gyülekezet Romániában új püspökséget szervezett. Sikerült, mert nagyformátumú emberek álltak az ügy élére.

PestiSracok facebook image

– idézte fel a püspök a vasárnap délutáni hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjának az üzenetét. Grezsa István hétfőn részt vesz a római katolikus egyház által épített, már meglévő nagyváradi óvoda újabb szárnya alapkövének letételén.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.