kárpát-medencei óvodafejlesztési program
A magyar állam támogatásával felújított bölcsőde-óvodát avattak a székelyföldi Uzonban
Potápi Árpád János vasárnapi közleménye szerint a református egyház tulajdonában levő egykori iskolaépületet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) újíttatta fel és alakíttatta át. A bölcsőde-óvoda három-négy csoporttal működhet, és hetvenöt gyermek számára biztosít ellátást, oktatást. A beruházás összértéke kétszázharmincnyolcmillió forint volt.Grezsa: az óvodaprogram a magyar közösségek erősítésén túl a közép-európai együttműködést is segíti
Az óvodaprogram a magyar közösségek erősítésén túl a közép-európai együttműködést is segíti – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Hanván, ahol átadta a helyi Református Egyházközségnek a program keretében felújított óvodáját pénteken.Újabb óvodát adtak át Székelyföldön a magyar állam támogatásával
A magyar állam támogatásával épült óvodát adtak át hétfőn délben Gyimesközéplokon. Az új óvoda három csoport, azaz hetvenöt magyar gyermek befogadására alkalmas. Eddig ötvenkét óvodás gyerek vette birtokba a magas színvonalú elhelyezési és oktatási lehetőséget. A közel félhektáros telken felépített közel ötszáz négyzetméteres hasznos területű, kétszintes épület kétszázötvenmillió forintba került. A Szent Gellért Óvodát Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek szentelte fel.A magyar állam támogatásával épült óvodákat avattak Kolozs megyében
A magyar állam támogatásával az Erdélyi Református Egyházkerület által felépített óvodákat avattak fel csütörtökön Kolozs megyében. Az a cél, hogy a magyar nyelven és a magyar mesevilágon keresztül átadjuk ezt a kultúrát a gyermekeknek – jelentette ki a tordai óvodaavatón Grezsa István, a magyar kormány óvodafejlesztési programjáért is felelős miniszteri biztos. Hozzátette: az új magyar óvodákban felnövő gyermekek közül akár egy új Bethlen Gábor is kikerülhet.Átadták a magyar állam támogatásával épült első romániai evangélikus óvodát Nagyváradon
Átadták a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült első romániai evangélikus óvodát vasárnap délután Nagyváradon. Az újonnan épült intézmény négy csoportban százhúsz gyereknek biztosít magas színvonalú óvodai napközis foglalkozást. A beruházás összege százhúszmillió forint volt.Kövér László: Magyar jövő csak ott van, ahol a családok vállalják a gyermekáldást
Magyar jövő csak ott van, ahol a családok vállalják a gyermekáldást, ahol van magyar óvoda, iskola és egyetem, ahol minden magyar számára van haszna a szülőföldön folytatott értékteremtő munkának – fogalmazott Kövér László a felvidéki Nagycétényben, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében ott épített helyi magyar nyelvű óvoda és bölcsőde ünnepélyes átadóján kedden.Magyar állami támogatással épült óvodákat adtak át vasárnap Székelyföldön
A magyar állam támogatásával épült bölcsődét és óvodát adtak át vasárnap a Székelyföld keleti peremén fekvő Balánbányán és a nyugati peremvidékén fekvő Backamadarason is.Szili Katalin: Magyarországnak minden gyermek számít, ők jelentik a nemzet jövőjét
A magyar államnak minden gyermek számít, mert ők jelentik a nemzet jövőjét – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Szepsin, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi magyar bölcsőde átadásán vasárnap.Szili: A gyermek nemcsak a család, hanem a nemzet kincse
A gyermek nemcsak a család, hanem a nemzet kincse is, a gyermekvállalás pedig a közösség szolgálata – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Zselízen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi magyar óvoda és bölcsőde átadásán vasárnap.Ajánljuk még