Pesti Srácok

Szijjártó: a kormány megteremti a környezetet a magyarság megőrzéséhez a Kárpát-medencében

Szijjártó: a kormány megteremti a környezetet a magyarság megőrzéséhez a Kárpát-medencében

A kormány dolgozik a magyarság megőrzéséhez szükséges feltételek megteremtésén Kárpát-medence-szerte, ennek része az óvodafejlesztési program is, amelynek keretében már 90 új óvodát és bölcsödét építettek, több mint 380-at pedig felújítottak Erdélyben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Nagyváradon.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Királyhágómelléki Református Egyházkerület várad-velencei óvodájának átadásán úgy vélekedett, két tényezővel magyarázható, hogy a magyar nemzet minden történelmi nehézség ellenére máig fenn tudott maradni: az egyik a közösség összekapaszkodása, a másik a keresztény hit.

– mondta. Kiemelte, hogy a magyarok közössége szétszórva él a Kárpát-medence több államában, ez pedig fontos feladatot ró az anyaország mindenkori kormányára, így egyebek mellett biztosítania kell a feltételeket a magyarság megőrzéséhez is.

PestiSracok facebook image

-mutatott rá.

– fogalmazott.

– húzta alá. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy már hetedik éve tart a program, a több mint 57 milliárd forintból 32 milliárd forintot fordítottak erdélyi programokra, amikből 90 új óvodát és bölcsödét építettek, és több mint 380 intézményt pedig felújítottak. Mint tudatta, ebből Erdélybe körülbelül 32 milliárd forint jutott. Ezután a keresztény egyházak nemzetmegtartó szerepére is kitért, rámutatva, hogy közösségben jóval könnyebb a magyarság megőrzése, mint egyénileg.

– közölte.

– mondta. A miniszter végezetül kijelentette, hogy ezen felismerés jegyében született meg a program, amelynek keretében a kormány 2010 óta 150 új templomot épített Kárpát-medence-szerte, illetve hozzájárult több mint 3000 templom felújításához. Ennek kapcsán méltatta a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet, kiemelve, hogy csak itt 17 új óvoda építését és 5 másik felújítását vállalták a magyar kormányzati program keretében, összesen 4,5 milliárd forint értékben.

– szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.