Pesti Srácok

Az EMA nem javasolja a második AstraZeneca-vakcinát azoknak, akiknél fennáll a vérrögképződés kockázata

Az EMA nem javasolja a második AstraZeneca-vakcinát azoknak, akiknél fennáll a vérrögképződés kockázata

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken kiadott, egészségügyi szakembereknek szánt közleményében nem javasolta az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga második adagjának beadását azoknak, akinek az első adag beadását követően lecsökkent a vérlemezkeszáma, azaz akiknek esetében fennállhat a vérrögképződés esélye.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) az AstraZeneca svéd-brit gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közösen kifejlesztett, Vaxzevria nevű vakcinája folyamatos felülvizsgálatának eredményeképpen tett közzé ajánlást, amely szerint elképzelhető az összefüggés az oltóanyag és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között. Az ajánlás szerint mindazoknál, akiknél fennállhat a vérrögképződés esélye, az AstraZeneca-vakcina első adagjának beadásától számított három héten belül ellenőrzést kell végezni. Noha a vérrögök alacsony vérlemezkeszám miatti kialakulásának esélye nagyon ritka, az EMA azt tanácsolta a szakembereknek, hogy legyenek tisztában az esetleges tünetekkel és szükség esetén biztosítsanak megfelelő ellátást a pácienseknek.

Az EMA korábban rendkívüli vizsgálatot folytatott a Vaxzevria mellékhatásaival összefüggésben, ugyanis március elején és azóta több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az oltóanyag használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. A korlátozást egyes országok azóta feloldották, mások megerősítették. Az uniós gyógyszerügynökség április elején döntött úgy, hogy a Vaxzevria oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina nagyon ritka mellékhatásaként. Kiemelték: a vakcina előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

PestiSracok facebook image

– közölték. Az EMA arról is tájékoztatott pénteken, hogy megújította az amerikai Gilead Sciences gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni újfajta, remdesivir hatóanyagú, Veklury nevű gyógyszerének feltételes forgalomba hozatali engedélyét. Mint emlékeztettek, a gyógyszert először 2020. június 25-én javasolták jóváhagyásra. Használatát azon 12 éves vagy annál idősebb, tüdőgyulladásban szenvedő betegeknél ajánlották, akiknek kiegészítő oxigén biztosítására van szükségük.

– közölték.

Tájékoztattak arról is, hogy az ügynökség Humángyógyszer Bizottsága pénteken befejezte a Sotrovimab nevű, koronavírus-fertőzöttek kezelésére kifejlesztett gyógyszer hatékonyságának vizsgálatát. Az ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy a VIR-7831 vagy GSK4182136 kódjelű gyógyszer alkalmazható olyan koronavírus-fertőzött felnőttek és 12 évesnél idősebb serdülők kezelésére, akik nem igényelnek kiegészítő oxigénterápiát, de akiknél fennáll annak a veszélye, hogy a fertőzés miatt súlyos állapotba kerülnek. A Sotrovimab egy monoklonális antitest, vagyis olyan immunfehérje, amelyet úgy terveztek, hogy egy adott struktúrához, jelen esetben a koronavírus-fertőzést okozó vírus, a SARS-CoV-2 tüskefehérjéhez kapcsolódjon. A kapcsolódás létrejöttével a vírusnak a test sejtjeibe való bejutási képessége csökken. A fejlesztők szerint ez várhatóan mérsékli a kórházi kezelés szükségességét a koronavírus-fertőzésben szenvedő betegeknél, illetve az elhalálozásuk kockázatát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP/Thomas Samson

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.