Pesti Srácok

Bíróság kötelezte a római főpolgármestert a két anya alkotta család elfogadására

null

A római bíróság ítélete szerint mindkét szülőt anyaként kell feltüntetni a két nő nevelte gyermek esetében, amit a főváros főpolgármestere korábban megtagadott – jelentette az olasz sajtó szombaton.

Több mint hároméves jogi eljárás zárult le az illetékes római bíróság ítéletével. A döntés arra kötelezi Virginia Raggi főpolgármestert, hogy az anyakönyvi hivatal dokumentumaiban anyaként tüntesse fel a két nő alkotta gyermekes pár mindkét tagját. Az ügy azután kezdődött, hogy az élettársi kapcsolatban élő nők anyakönyveztetni akarták gyermeküket, aki donor általi mesterséges megtermékenyítéssel született. A megtermékenyítés Spanyolországban történt. Az anyakönyvi hivatal a gyerek anyjaként csak a gyermeket megszült nőt tüntette fel. A másik nő kérelmezte, hogy őt szintén az általa elismert gyermek anyjaként regisztrálják, azt azonban a főpolgármester elutasította. A két nőt a Szivárvány Családok elnevezésű szervezet jogászai képviselték. A bírósági döntést üdvözölte Michela Cirinna, a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa, akinek nevéhez fűződik az azonos nemű személyek élettársi kapcsolatát elismerő 2016-os törvény. Olaszországban minden önkormányzat szabadon dönt az azonos nemű párok gyermekei anyakönyvezési szabályairól. Miközben Virginia Raggi, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa nemet mondott, a párt egy másik polgármestere, a Torinót vezető Chiara Appendino 2018-as megválasztása után elsőként ismerte el két anya gyermekét.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.