Pesti Srácok

A CDU/CSU kancellárjelöltje szerint többségi döntéshozatalra van szükség az EU-s külpolitikában

A CDU/CSU kancellárjelöltje szerint többségi döntéshozatalra van szükség az EU-s külpolitikában

Armin Laschet, a legnagyobb német politikai erő, a jobbközép CDU/CSU kancellárjelöltje szerdán, Berlinben adott sajtótájékoztatóján annak a véleményének adott hangot, miszerint az EU-s külpolitikában többségi döntéshozatalra volna szükség, ami egyúttal közös uniós külpolitikát is jelentene. Laschet ezt azzal kapcsolatban jelentette ki, hogy a tagországi külügyminisztereket összefogó tanácsban az utóbbi hetekben Magyarország ellenállása miatt nem sikerült közös álláspontot kialakítani Hongkong és az izraeli-palesztin konfliktus ügyében.

Armin Laschet a pártjához, a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány (KAS) külpolitikai fórumán arra a kérdésre válaszolva, hogy miként lehet Magyarországot rábírni a "blokádmentalitás" feladására, elmondta: az EU-s külpolitika egyik központi problémája, hogy vétójogával élve bármely tagállam megfoszthatja az EU-t a "cselekvőképességtől".

– fejtette ki a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje. A CDU elnöki és a legnépesebb tartomány, a 18 milliós Észak-Rajna Vesztfália kormányának miniszterelnöki tisztségét betöltő politikus a fórumot megelőző előadásában első alkalommal ismertette kancellárjelöltként EU-s és külpolitikai elképzeléseit. Hangsúlyozta, hogy az EU jövőjéről a közösségi intézmények, a tagállamok, az önkormányzatok és az EU-s polgárok részvételével 2022 tavaszáig tartó konferencia eredményeire építve át kell alakítani és meg kell erősíteni az EU-t, amihez a közösség működését szabályozó szerződéseket is módosítani kell majd. Hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy Németország ebben a folyamatban támogatja majd Emmanuel Macron francia államfő számos javaslatát. A többi között kifejtette, hogy az EU-nak képessé kell válnia a "világpolitika" folyamatainak alakítására, és ha valamely ügyben nincs teljes egyetértés a tagországok között, lehetőséget kell biztosítani, hogy egy "külpolitikai mag-Európa" tagjaiként megvalósíthassák terveiket mindazok, akik egyetértenek.

PestiSracok facebook image

A szeptember 26-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő CDU/CSU a legutóbbi, szerdán ismertetett közvélemény-kutatás szerint ismét az első számú német politikai erő. Országos választói támogatottsága 27,5 százalékos, 1,5 százalékponttal emelkedett áprilishoz képest. A második helyen az ellenzéki Zöldek állnak huszonnégy százalékkal, két százalékponttal gyengülve az előző hónaphoz viszonyítva. Az utóbbi nagyjából két hónapban rendre a Zöldek vezettek a felmérésekben. Az egyik legtekintélyesebb közvélemény-kutatató intézet, az 1947-ben alapított Allensbach (Institut für Demoskopie Allensbach – IfD) új mérése szerint a CDU/CSU és a Zöldek után a jobbközép pártszövetség jelenlegi koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) következik tizenhat százalékkal, egy százalékponttal gyengülve áprilishoz képest. A CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) tíz százalékon áll az áprilisi kilenc százalék után. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) támogatottsága ugyancsak tíz százalékos, nem változott az utóbbi négy héten. Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 0,5 százalékponttal gyengült, így a szavazatok 6,5 százalékára számíthatna, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás – mutatta ki az IfD a Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap megbízásából készített felméréssel.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Bernd von Jutrczenka

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.