Pesti Srácok

Csoportos per indulhat a Sony ellen az Egyesült Államokban

null

Csoportos per indulhat az Egyesült Államokban a digitális konzoljátékok értékesítési praktikája miatt a Sony ellen. A Bloomberg beszámolója szerint a jogi eljárást indítani kívánó csoport a piaci verseny akadályozásával, ezáltal pedig a fogyasztók megkárosításával vádolja a vállalatot. Az előzmény az, hogy a cég 2019-ben lehetetlenné tette a partnerek és a kereskedések számára, hogy digitális formában árulják a videojátékokat, kizárólag bolti dobozos kópiákat forgalmazhatnak azokból.

Jelenleg aki digitálisan szeretne játékot venni a konzoljára, az kizárólag a hivatalos PlayStation Store áruházban teheti ezt meg. Az árverseny teljes hiánya miatt a felperesek szerint a gamerek akár 175%-kal is többet fizethetnek a digitális játékokért, mintha bolti dobozos kópiát választanának belőlük. A probléma két oknál fogva is rendkívül mérvadóvá vált: egyrészt tavaly már a playstationös játékok közel 62 százaléka digitálisan talált gazdára, másrészt pedig a PlayStation 5 Digital Edition konzolban nincs optikai meghajtó, kizárólag digitálisan lehet játékokat vásárolni rá – írja az Origo. A Sony egyelőre nem kommentálta az ellene indítani kívánt eljárást.

Forrás: Origo; Fotó: Google fotók

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.