Pesti Srácok

Dobrev majrézhat – A kínaiak Budapest mellett a Marsot is gyarmatosítják

null

Dobrev Klára a Fudan Egyetem kapcsán nemrég azért sopánkodott, mert nem szeretné, hogy hazánk kínai gyarmat lenne. A Nyugat helytartóiként funkcionáló magyar baloldali politikusok állandóan bírálják a keleti nyitás politikáját, nem akarnak tudomást venni róla, hogy Kína számos tekintetben kezdi lekörözni a világ eddigi nagyhatalmait, és már nemcsak a Földön, hanem az űrben is terjeszkedik. Most leszálltak a Marsra.

Sikeresen leszállt a Marsra a kínai Tienven-1 űrszonda fedélzetén egy marsjáróval – adta hírül szombaton a kínai nemzeti űrhivatal. Az Egyesült Államok már többször juttatott kutatóberendezéseket a vörös bolygóra, Kínának – az országok sorában másodikként – most sikerült először. Az öt tonnás, legénység nélküli űrhajót tavaly július 23-án indították útjára. Idén február közepén lépett a Mars gravitációs vonzáskörébe és állt bolygó körüli pályára, hogy feltérképezze a lehetséges leszállóhelyeket. Minden a tervek szerint alakult: a februári kínai közlésnek megfelelően két-három hónapon belül kísérelte meg a Marsra szállást. A marsjáró még pár napig az űrszondán marad diagnosztikai tesztelés végett, csak utána gördül le egy rámpán a Mars felszínére és indul felfedező útjára.

Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.