Pesti Srácok

Egy nap alatt elfogták a Kálmán Olgát fenyegető férfit a rendőrök

Egy nap alatt elfogták a Kálmán Olgát fenyegető férfit a rendőrök

Portálunk is beszámolt róla, hogy gyűlölködő, trágár tartalmú fenyegető üzenetek miatt tett feljelentést Kálmán Olga, a DK politikusa kedden. A feltételezett elkövetőt, az ötvenhárom éves V. Gábort másnapra azonosították és győri otthonában el is fogták a rendőrök.

A rendőrség szerdai esti közleményében azt írja, hogy Kálmán Olga, az ismert televíziós személyiség és politikus 2021. május 4-én tett feljelentést, mert a közösségimédia-oldalán keresztül valaki gyűlölködő, trágár, fenyegető tartalmú üzenetet küldött neki. Éppen a tanúkihallgatása folyt a II. Kerületi Rendőrkapitányságon, amikor újabb hasonló üzeneteket kapott. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya az életet, testi épséget, egészséget sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény bekövetkezése látszatát keltve elkövetett zaklatás vétség gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

A feltételezett elkövetőt, az ötvenhárom éves V. Gábort másnapra azonosították és győri otthonában elfogták. A nyomozók lefoglalták azt a számítógépet is, amelyről a rendelkezésre álló adatok szerint a férfi – édesanyja közösségi profilját használva – elküldte a fenyegető üzeneteket. A szabadlábon védekező gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Forrás: police.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.