Pesti Srácok

Elrendelték az orosz iskolai tömeggyilkos vizsgálati őrizetét

null

Elrendelte az oroszországi, tatárföldi Kazany illetékes bírósága szerdán annak a fegyveres támadónak a vizsgálati őrizetét, aki kedden egy helyi iskolában kilenc embert, köztük hét gyereket agyonlőtt, és huszonhármat, benne húsz gyereket megsebesített. A döntés értelmében az Ilnaz Galjavijev néven azonosított tettest két hónapra, július 11-ig helyezik őrizetbe.

Galjavijev, akit több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolnak, beismerte bűnösségét a bírósági meghallgatáson. Kijelentette azt is, hogy elfogadja a bíróság döntését. A 175-ös számú iskola volt diákja kedden automata fegyverből nyitott tüzet az oktatási intézményben. A bűncselekmény idején az épületben több mint hétszáz diák és az iskola mintegy hetven munkatársa tartózkodott, köztük több mint ötven tanár. A nyomozók szerint a gyilkos egy házi készítésű robbanószerkezetet is elhelyezett az épület első emeletén, amely az egyik szemtanú szerint a támadást megelőzően felrobbant. A Tatár Köztársaságban szerdán nemzeti gyásznapot tartottak. A lövöldözés halálos áldozatait aznap eltemették.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Roman Krucsinyin

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.