Pesti Srácok

Fürjes Balázs: 2024-ig nem indul el a Fudan Egyetem és a Diákváros építése

Fürjes Balázs: 2024-ig nem indul el a Fudan Egyetem és a Diákváros építése

Az államtitkár szerint nemhogy ebben a kormányzati, de még az önkormányzati ciklusban sem fognak elindulni az építkezések. A szükséges egyetértések és egyeztetések lefolytatásához még van idő - számolt be az atv.hu.

A portálon azt írják: a választókerület elnöke, Pokorni Zoltán tavaly tett egy javaslatot arra, hogy ő legyen a képviselő-jelölt. Azóta sok budaival beszélt, úgy látja, ha megtisztelik a bizalmukkal, tud segíteni a választókerületben. A II. kerületi polgármesterrel, Őrsi Gergellyel is beszélgetett – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Fürjes Balázs. Eddigi sikerként említette, hogy nagy összhang volt Pokorni Zoltán polgármester és az országgyűlési képviselők között. A körzetben van egy komoly iskolafelújítási program, a XII. kerületi rendelőintézetek felújítása még zajlik – sorolta a feladatokat.

– fogalmazott Fürjes a műsorban.

PestiSracok facebook image

2024-ig kapavágás sem lesz

A politikus hangsúlyozta: szívügye volt a Diákváros, azt jó elképzelésnek tartja. A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár portfóliójához tartozott korábban a mindkét projekt, ez azonban ma már Palkovics László Innovációs és technológiai miniszter hatáskörébe tartozik. Logikusnak tartja azt a lépést, hogy két egymással párhuzamos zajló felsőoktatási projektnek egy felelőse legyen, valamint azt is, hogy ennek a felelőse Palkovics László, a felsőoktatási miniszter legyen. Szerinte a dél-pesti területen bőven elfér a Fudan Egyetem és a Diákváros is. Mint mondta, úgy is lehet fogalmazni, hogy két Diákváros lesz, egy helyett, hiszen lesz egy Diákváros, ahol a budapesti egyetemek kollégiumait helyezik el, és lesz egy olyan kínai egyetemi kampusz, ahol lesznek oktatási épületek és kollégiumok is.

– fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a szükséges egyetértések és egyeztetések lefolytatásához még van idő. Az épületeket meg kell tervezni, azokat engedélyeztetni kell, kivitelezővel szerződni – sorolta a feladatokat. Megjegyezte, hogy az előkészítéssel, tervezéssel párhuzamosan a szükséges egyeztetések létre tudnak jönni.

Forrás: atv.hu, Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.