Pesti Srácok

Jakab elszólta magát, nem érdeklik a jobbikos szavazók

Jakab elszólta magát, nem érdeklik a jobbikos szavazók

Nemcsak politikai értelemben, hanem minden egyéb szinten is feladta magát a Jobbik a DK kedvéért. Alaposan behízelgett ugyanis Gyurcsány Ferencnek az ATV műsorában a Jobbik elnöke, Jakab Péter, majd belerúgott egyet saját pártjának szavazóiba is, akiket alaposan megalázott, mikor azt mondta, nem érdekli, hányan szavaznának a Jobbikra.

A beszélgetésről az Origo felidézte, Jakab Péter azzal hízelgett a DK elnökének, hogy az adásban kifejtette, Gyurcsány Ferenccel nagyon jó, konstruktív vitákat tud folytatni. A pártelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában azzal próbálta megmagyarázni, hogy most összefog a korábban a Jobbik által hazaárulónak nevezett bukott miniszterelnökkel, hogy Gyurcsány és ő is jó irányba változik.

Ezzel Jakab nem csak megtagadta a Jobbik szellemiségét, melynek alapító iratába foglalták a kommunista utódpártok elleni harcot, de saját választóiba is belerúgott az egykoron szebb napokat is látott párt elnöke. Amikor ugyanis a műsorvezető arról beszélt, hogy az egyik baloldali propagandaintézet szerint a Jobbik megelőzte a DK-t, azt mondta:

Ez pedig már a teljes behódolásnak is csak a végső állomásaként értelmezhető Jakab részéről. Ennek tükrében pedig egészen találóak voltak Orban Viktor szavai, melyekkel a miniszterelnök hétfőn a Parlamentben az azonnali kérdések órájában Jakab Péterről azt mondta:

Forrás: ATV/ORIGO, Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.