Pesti Srácok

Jól állunk az átoltottságban, ezért előbb nyithatunk, mint a nyugat-európai országok

Jól állunk az átoltottságban, ezért előbb nyithatunk, mint a nyugat-európai országok

Európában a második helyen állunk az átoltottság tekintetében, ennek köszönhetően pedig hamarabb nyithatunk, mint a nyugat-európai országok, amivel a többi között gazdasági előnyre is szert tehetünk. Magyarországon megkezdődött a fokozatos nyitás; Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter mai bejelentéséből kiderült, hogy a hónap végén már lakodalmat is lehet tartani. Ehhez képest a franciáknál csak május közepétől lehet majd a vendéglátóhelyek teraszait látogatni, a németeknél pedig az éttermek, az edzőtermek is zárva vannak még.

Egész Európában jó eredményei vannak az oltási kampányoknak, egyre többen jelentkeznek a védőoltásokért és minél többen lesznek beoltva, annál hamarabb áll vissza az élet a normál kerékvágásba. Magyarországgal az élmezőnyben van az átoltottság tekintetében, ezért nálunk a fokozatos nyitás már elkezdődött, szemben a nyugat-európai országokkal, ahol ez az időszak csak május közepén, június elején jön el. A Mandiner összeállításából megtudhatjuk, hogy melyik ország hol tart a nyitást illetően.

Így áll Nyugat-Európa a nyitással

Németországban június 30-ig hatályban marad az a szabály, ami szerint a szövetségi kormány éjszakai kijárási tilalmat és az oktatási intézmények bezárását rendelheti el, amennyiben a 100 ezer lakosra jutó új fertőzések száma újra meghaladja a száz főt. A belföldi utazások is csak akkor engedélyezettek, ha azok halaszthatatlanok, a maszkviselés pedig kötelező. A színházak, éttermek, edzőtermek zárva tartanak még az országban.

PestiSracok facebook image

Nagy-Britannia viszont nagy tervek előtt áll: június 21-re minden korlátozást fel akarnak oldani. Jelenleg a szabadtéren csak hat fős társaságok találkozhatnak és nyitva tartanak a fodrászok, a szabadtéri éttermek, könyvtárak, vidámparkok, uszodák, edzőtermek, a belföldi utazás pedig engedélyezett. A brit kormány ugyanakkor arra kér mindenkit, hogy aki teheti, otthonról dolgozzon.

Franciaországban május 3. óta már elhagyhatják az emberek engedély nélkül is a lakóhelyük tíz kilométeres körzetét, a hónap közepétől pedig nyithatnak az üzletek, a vendéglátóhelyek teraszai és a kulturális rendezvények is. Az óvodák és az általános iskolák már nyitva vannak, és a középiskolákban is már jelenléti oktatás zajlik. A kijárási tilalom pedig már csak este kilenctől lép életbe, amit június másodikán feloldanak.

Olaszország nagy része már a helyi osztályozás szerint a „sárga zónába” tartozik, ami lehetővé teszi, hogy a bárok és éttermek ezekben a régiókban kinyissanak, június elsejétől pedig már a benti fogyasztás is megengedett. Az oktatási intézményekben itt is jelenléti oktatás zajlik, és a szabadtéri rendezvényeket is megtarthatják. Az éjszakai kijárási tilalom este tíz óra és másnap hajnali öt óra között országszerte hatályban van, ahogy a maszkviselési kötelezettség is, zárt helyiségekben és szabadtéren egyaránt. Az oltási igazolást, azaz a „zöld kártyát” május közepétől vezetik be, ezzel pedig majd belföldön lehet utazni.

Spanyolország a tervek szerint júniustól megnyitja kapuit a külföldi turisták előtt, innentől lesz ugyanis működőképes az a rendszer, amivel meg tudják vizsgálni a digitális oltási igazolványokat a repülőtéren. A spanyoloknál is régiók szerint változnak a szabályok: van, ahol már a fokozatos nyitás elkezdődött és lehet például a bárokat látogatni, de van, ahol a kijárási korlátozást éjszaka még fenntartanák.

Ausztriában az iskolák, múzeumok és boltok már kinyitottak, május 19-től az éttermek, a hotelek és a sportlétesítmények is üzemelhetnek már. A határőrizet ugyanakkor szigorú, csakúgy, mint a tesztelés, ami a fodrászatokba is kell. Az éjszakai kijárási tilalom este 8 óra és másnap reggel 6 óra között egyelőre még hatályban van.

Belgiumban május 8-án szintén feloldották a szabadtéri vendéglátóipari egységekre vonatkozó tilalmat. A szolgáltatásokat is igénybe lehet már venni, és április óta már nemcsak a halaszthatatlan üzleti utakra lehet elutazni.

Svájcban a vendéglátás csak a szabadtéren engedélyezett, az oltottaknak viszont nem járnak előnyök. Nincsen már kijárási tilalom, a hotelek, múzeumok, színházak, mozik, állatkertek, boltok nyitva tartanak.

Görögország május 15-től várja a külföldi turistákat, ha tudják oltási igazolvánnyal bizonyítani, hogy kaptak védőoltást vagy van friss negatív tesztjük. Ekkortól eltörlik a belföldi utazási korlátozásokat is, az este 11 órás kijárási korlátozás azonban marad. A vendéglátóhelyek szabadtéri részein pedig május 3-tól lehet látogatni és az iskolák is kinyitottak már.

Portugáliában a sportrendezvények látogatószám-korlátozását feloldották, a tanulók visszamehettek az iskolába, a szabadtéri vendéglátás is beindult, és esküvőket és családi rendezvényeket is lehet már tartani.

Hollandiában április 28-án – részben a tiltakozások hatására – eltörölték a három hónaposra tervezett éjszakai kijárási tilalmat, a szabadtéri kávéházak, éttermek, valamint a boltok megnyíltak. A holland kormány úgy döntött, hogy az Eurovíziós dalfesztivált sem halasztják el.

Dániában bevezették minden 15 év feletti állampolgárnál a „koronavírus-igazolványt”, ami tartalmazza, hogy az illető oltott-e vagy átesett a fertőzésen, illetve, hogy az elmúlt három napban készült-e negatív tesztje. Ennek az igazolványnak a felmutatásával lehet bemenni az éttermekbe, múzeumokba, rendezvényekre.

Svédországban a boltokban, kávéházakban, éttermekben és közösségi programokon létszámbeli korlátozások vannak érvényben a vásárlók, vendégek, résztvevők számára.

Finnországban az éttermek május közepén fokozatosan nyithatnak, korlátozott vendéggel és nyitvatartási idővel. A tervek szerint május végén oldják fel a beutazási tilalmat (de csak az európai országokból érkezők számára), és június elején engedélyezik a tömegrendezvények tartását.

Írországban a májusi és júniusi hónapokban a járványügyi statisztikák függvényében dönt a kormány a fokozatos enyhítésekről. Május 10-én nyitottak a múzeumok, könyvtárak, kulturális intézmények, május 17-én nyithatnak az üzletek, június elején pedig a hotelek. Június 7-ére tervezik a szabadtéri vendéglátóipari egységek újranyitását, illetve a szabadtéri sportrendezvények újbóli megtartását.

Forrás: Mandiner.hu; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.