Pesti Srácok

Leváltották a MÚOSZ éléről Hargitai Miklóst

null

Leváltották a Magyar Újságírók Országos Szövetsége éléről azt a Hargitai Miklóst, aki nemcsak szemet hunyt a baloldali sajtó nemtelen támadásai felett, de még részt is vett benne: támadta és kigúnyolta Müller Cecília országos tiszti főorvost, és kitüntette a kereszténységet és a jobboldaliakat mocskoló Partizán stábját – számolt be a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet vasárnap azt írta: négy év után leváltották Hargitai Miklóst a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) éléről. A tisztújítás során a korábbi elnök mindössze huszonnyolc szavazatot kapott, míg kihívója, Kocsi Ilona, a Magyar Hírlap, a Világgazdaság és a Menedzser Magazin egykori, a Boom magazin jelenlegi főszerkesztője harminchét voksot kapott.

A leköszönő elnök vezetése alatt a MÚOSZ aktívan vett részt a politikai kampányokban: Hargitai Miklós tavaly januárban – megszegve a szervezet alapszabályát – baloldali polgármestereket, képviselőket próbált rávenni leveleiben arra, hogy hozzanak létre egy pénzalapot az úgynevezett független hírportálok támogatására. A MÚOSZ egykori vezetője akkor azt kezdeményezte, hogy a baloldali polgármesterek egy, a szervezet által felügyelt alapba fizessenek be, és abból finanszírozzák a helyi baloldali médiát.

Hargitai ráadásul nemhogy nem szólalt fel a sajtóban megjelenő gyűlölködés ellen – például amikor Fekete-Győr András a jobboldali újságírókat fenyegette –, épp ellenkezőleg: előszeretettel támadta meg Müller Cecília országos tisztifőorvost is. A Népszavában közölt írását Hargitai azzal kezdte, hogy Müller azért olyan végtelenül engedelmes közreműködője a kormány gyűlöletkommunikációjának, mert jó keresztény, a kereszténység pedig előírja és díjazza az engedelmességet. Majd azon lamentált, hogy vajon hogyan csinált Orbán Viktor kvázi bólogató Jánost a szakemberből, és legfőképpen mivel győzte meg a magyar nemzet Cecíliáját, hogy legyen az egész hadművelet arca, persze csak az arca, nem az irányítója, hiszen az maga Orbán Viktor – fűzte hozzá a MÚOSZ vezetője, majd írása többi részében Müller röszkei látogatását gúnyolta ki.

PestiSracok facebook image

De Hargitai idén márciusban kitüntette Gulyás Márton baloldali aktivistát és stábját, a Partizánt, amely nemegyszer mocskolta be a konzervativizmust és a kereszténységet is, kigúnyolva a jobboldaliakat. A MÚOSZ díjazása nem mellesleg több mint érdekes: 2003 őszén ugyanis az elhunyt Teller Ede atomtudós ellen több baloldali intézmény és sajtó, köztük a Népszabadság is kegyeletsértést követett el annak érdekében, hogy a Fidesz megítélésének ártsanak. A MÚOSZ a Népszabadság akkori főszerkesztőjét, Eötvös Pált csupán írásos megrovásban részesítette annak ellenére is, hogy „az írással súlyosan megsértette az újságírói etikai kódexnek az újságírói felelősségre, a személyiségi jog védelmére, valamint a valósághű tájékoztatásra és a lelkiismeretességre vonatkozó szabályait”. Rá egy évre Eötvöst a MÚOSZ elnökévé választották és egészen 2011-ig az is maradt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.